Pompeji
Koosán Ildikó
emberek élték itt a szokásos
hétköznapjajaik gondját,örömét
ma kíváncsi százezrek láthatják
mi történt; ez nem a katasztrófa,
a rombolás látványszínházi
élvezete, ide az elvesztett kultúra
maradék szépsége vonz;
– hírlik- Vulcanust ünnepelték
aznap, a tűz és vulkánok istenét,
Kr.e. 79. augusztus 24-én, mikor
a Vezúv kráterét évezredekig
elzáró lávadugó iszonyú erővel
kirobbant, vastag hamuréteg,
kőzáporzuhatag zúdult a tájra,
nem volt menekvés ;
járom az ókori utcák köveit,
kútjaiból vizet iszom, lemosom
arcom, menedék a tűző nap
feldúsult hősége elől, izzik a katlan;
beleélni a múltba néha izgatóbb
mint a valóság, rendre bevillan
az akkori kép, felülök a kőülés-
sorok egyikére, benépesül az
óriás aréna korhű díszlete jelmezes
árnyalakokkal, a várakozás izgalma
morajlik míg belépnek a küzdők,
izmos szép testük fénye világít,
akaraterő uralja a mozdulat tű-
moccanásait, amíg a jelre várnak;
küzdenek éltre, halálra; tombol
a nézőtér, hajráznak felállva, aztán
a csend, a valódi – bennem is elül a zaj
s észlelem, mások is jártak ott velem;
nem zavar már a sok beszéd, zsivaj, járom
a fürdők,bordélyház termeit; kőfekhely,
izgató ábrák a falon, feltárul, minemű
testi buzgalom fakasztott egykor gyönyört;
a hangulat fáklyalángjait tovább
szítom; a látvány, a feltárt magas
művészet zárai nyílnak meg sorra
egymásután; s mint sivatagi vándor
cseppenként kortyolom, amit felkínál
élményben, hitben ez a délután.
2015 júniusa
Legutóbbi módosítás: 2016.08.05. @ 14:55 :: Koosán Ildikó
