Jeleket küld életem fája,
a magról eredt ezüstnyárfa.
Alig látszott, ám rátaláltam
bújócska közben a susnyásban.
Kérleltem az Istent, segítsen,
hogy baj nélkül áttelepítsem
a kertbe, ahol nyaraimat
töltöm.
Persze, gyakorlatilag
rögtön elszáradt, mégis újra
zöldbe borult esztendő múlva.
Kockázatos volt a kísérlet,
de sikerült. Ötvenöt évet
élhettünk meg együtt.
Azóta
üzen tavasztól őszig lombja
zöldje, sárgája, bronza, rőtje,
miként az is, hogyan hull földre
a levél (ha zörög az avar,
csupán múló vételi zavar) —
hív a kert a következő körre.
L’èternel retour. Ki vágyna többre?
