Köztudomású tény, miszerint már születésem óta nem vagyok normális. Szerencsére ezt kevesen tudják. A nálam gyengébb észjárásúak nem látják, a nálam okosabbak pediglen nem akarják megsérteni gyenge lelkivilágomat, s inkább jót mosolyognak magukban, de a titkomat megőrzik.
Legutóbb például szentmihályi Sánta Mári és köztiszteletben álló barátnői rávettek arra, hogy idén velük nyaraljak Bükkszéken. Ennél nagyobb bolondságot elkövetni, kész szégyen! Igaz, jobban jártam, mint a magyarok a foci EB-n, mert ott a belgák ellen 4:0-ás arány keletkezett, de nálunk a nő-férfi aránya 4:1-re sikerült. Tehát, a becsületgól be lett lőve. Próbáltam én az arányokon változtatni, ám a barátaim, amikor megtudták, hogy négy hölgy lenne a társaságunkban, heves tiltakozásba kezdtek. Volt, aki arra hivatkozott, hogy neki elég az otthoni elnyomatást tűrnie, nem kell neki plusz teher. Volt, aki meg arra, hogy tuti nem fogja tudni az EB-t látni, hiszen a hölgyek között a „Barátok közt” izgalmasabb néznivaló.
Az utóbbiaknak nem lett igazuk, mert a felesleges vitát megoldotta a bükkszéki kocsma. Ott is lehetett a meccseket nézni. Sajnos az elnyomatás kérdésében igazuk volt, mert már az odaút során degradálódtam GPS-nek.
Maya barátnőm, aki a kocsit vezette, azonnal kezembe nyomta a térképet, s a navigálás feladata rám hárult. Ha véletlenül későn szóltam, merre kanyarodjunk, jött is az „áldás” a szájából.
Amikor pediglen Bükkszékre értünk, galád módon kirekesztődtem a konyhából. A hölgyek sütöttek-főztek, s nekem szó nélkül kellett az eredményt elfogyasztani. Azóta is fogyókurás recepteket tartalmazó internetes oldalakat böngészek.
Takarítanom sem kellett, amit égbekiáltó igazságtalanságnak éltem meg. Kénytelen voltam kiülni olyankor a teraszra és kéjesen kortyolgatni a jó kis egri borocskákat.
E súlyos elnyomatásra Maya barátnőm rátett még egy lapáttal, amikor ő kellett ahhoz, hogy megismerkedjek Margit néni bugyogójával.
Három évvel ezelőtt jártam már Bükkszéken. Személyesen találkoztam Margit nénivel, aki a Fürdő utca 5 szám alatt lakott. Talán még útba is igazított, ha valamit kerestem a faluban. Ám arról, hogy Margit néninek híres bugyogója van, fogalmam sem volt.
Margit néni azóta az égi mezőkről figyeli Bükkszék életét, s talán ezért van, hogy a helyiek bátrabban beszélnek a bugyogójáról.
Mi úgy ismerhettük meg, hogy az üdülőből elindulva a faluba, oly szélességben elfoglaltuk az úttestet, hogy azon minket megkerülni, még egy szúnyognak is becsületére vált volna.
Természetesen ilyenkor szokott történni, hogy másnak is kedve támad arra járni. Mögöttünk egy biciklis úriember meg is szólalt:
— Kérhetnék egy kis kerékpárnyomot? — bőszült ránk atyánk fia.
Maya kisasszony sem volt rest a válasszal:
— Én meg kérhetnék egy kerékpárt?
Az úriember nyomban leugrott a biciklijéről. Értette, hogy alföldi utakhoz szokott bokánk már cipóra dagadt az itteni lejtős úton. De nem ám, hogy odaadta volna a járgányt. Nem, hanem inkább mellénk szegődött gyalog. Jobban mondva a hölgyekkel kokettált erősen.
Szó szót követett, s mint kiderült, a falu életét jól ismerő úriemberünk a helyi legendákban, pletykákban jártas személy.
Természetesen a hölgytársaságnak mesélte el Margit néni bugyogójának történetét, ezért elnézést is kérek, hogy én körmölöm le papírra.
De ímé a mese magva:
Mint írtam, Margit néni a Fürdő utca 5 szám alatt lakott, s Istenke szép hosszú élettel áldotta meg. Hagyományos népi viseletet hordott, emlékszem földig érő többráncos fekete szoknyájára.
Akkor is hasonló szoknya volt rajta, amikor a falu apraja-nagyja összes előljárójával együtt csinnadrattás születésnapi műsorral lepték meg az otthonában.
A helyi iskola diákjai is szép, kerek műsorral készültek. Miután a diákok előadták magukat, jól nevelt gyerekek módjára leültek a háttérben, s tovább figyelték a köszöntőket, amiket már a felnőttek adtak elő. Egyszer csak, Margit néni arra lett figyelmes, hogy a gyerekek izegnek-mozognak, s egyre jobban tekergetik a nyakukat. Mintha a szoknyája alá akarnának kukkantani.
Amíg a műsor folyt, addig Margit néni nem szólt semmit. De, amikor befejeződött, csak furdalta a kíváncsiság az oldalát. Odament az egyik gyerkőchöz, s rákérdezett:
— Kisfiam, miért akartatok ti a szoknyám alá nézni?
A megszeppent gyerek irulva-pirulva, nagy nehezen kinyögte:
— Apukám mondta, hogyha itt járunk Margit néninél, nézzük meg a bugyogóját is, mert az nevezetes látvány Bükkszéken.
— Igen, a bugyogómat akarjátok látni? — csattant fel az öregasszony. — Akkor gyertek, megmutatom én nektek!
Azzal karon ragadta a lurkót, s kivezette az udvarra. Az ünneplők követték őket. Amikor a ház utcai oldalához értek, rámutatott a kiskert egy pontjára:
— No, itt a bugyogóm!
És valóban. Ott a kertecskében egy kis darabon bugyogott, bugyborékolt fel Bükkszék legnagyobb kincse, a Salvus víz.
Margit néni azóta eltávozott, de az a bugyogó most is ott bugyog. Alkalmi mesélőnk büszkén mutatta meg nekünk. Szégyellem, hogy annak idején nem ismertem ezt a történetet. Nem készíthettem fotót arról, amikor Margit néni megmutatja a bugyogóját. Azt a bugyogót, ami remélem az idők végezetéig ott fog buzogni, s mindenki Margit néni bugyogójának fogja hívni.
Legutóbbi módosítás: 2016.08.09. @ 15:22 :: nemojano