Kovács Henrietta : Érzés

Könny?, mint az esteli h?s szell?,
Mely lényünk lepelként betakarja,
S fájdalmunk örökre álomba ringatja.

Finom, mint rózsakehely szirmai,
Titokzatos varázsige, jelkép,
Szárához t?zdelve milliónyi emlék.

Lágy, mint egy régi, libben? dallam
S a bel?le fakadó mély szépség,
Víg tündérek játsszák árnyas erd? mélyén.

Nyugodt, mint szoba ég? csillaga,
Hajlongó, szelíd, sárga gyertyaláng,
Mi átvilágítja a sötét éjszakát.

Enyém, mert lassan magamba zártam,
Mint a retteg?, magányos féltést,
Hogy elveszíthetem e gyönyör? érzést.

Legutóbbi módosítás: 2008.02.07. @ 14:38 :: Kovács Henrietta
Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/