Hűvösebben látnak a szemek,
időnként oktalan sírás fojtogat,
torkig vagyok a szüntelen háborúval,
kulcsra zárt ajtó előtt szendereg
maradék tűzgyémánt szavad.
Valakit egymás helyett csókolunk,
méltóságos isteneket és nőket,
fel kéne ébredni a kábultságból,
mert velük és nélkülük is szomjazunk,
ahogyan záporok a tintaszín felhőket.
Legutóbbi módosítás: 2016.09.10. @ 16:50 :: Zajácz Edina