Nézem, ahogy szemed égkék lobogásának apró szikrái
csillagokként hullanak elém,
és gyermeki ösztöneiddel magadhoz öleled
a halhatatlanságot.
Te vagy az egyetlen, kiolthatatlan fáklyafény,
szíved örök nyárban játszik,
hiszen tiéd az angyalok szárnyainak lágy suhogása.
Csak méltó szeretnék lenni hozzád!
Virradatig tanulni tekintetedből a földöntúli tisztaságot,
s míg arcomra teríted egy huncut szemvillanásig,
kínjaim kivirítnak fehér tenyeredben,
miként illatos jázminok
a végtelenbe hordják angyalokkal táncoló, könnyű nevetésed.
Legutóbbi módosítás: 2016.09.29. @ 08:51 :: Zajácz Edina