Látlak temetőkertek májusában
lusta fák között,
kertek ritmusába ha
beköltözött a köd.
Lomha fényed nem kísérti
már a hosszú nyár,
elmosódsz mint lepkeszárnyon
kézlenyomatár.
Persze látlak, köd mögötted
talpad hófehér,
elkoptattad míg csak mentél,
feketéllt a tél.
Elfogyott a hó, a bája,
nem hull könnyű,
vállad várja
mind hiába óvja, vágya
Elfutott…
körötted köd zokog.
Pókhálóra ültek gyöngysorok.