kátya portoro : Esteglő

 

Az esték mindig szebbek, mint a nappalok.

Még a kutyák is felhagynak a macskák kergetésével. Szemük sarkából ugyan figyelik a settenkedőt, de a kondér illata mégiscsak érdekesebb.

Szeretem, mikor összeül a család, mikor a keserű szavakat felváltja a pipaszó csendje. Olyankor pisszenni sem merek. Nagyapám zsíros karimás kalapja hatalmasra nő és betakar mindnyájunkat. Féltőn és óvón vigyáz bennünket a fáradt tekintet, s én boldog vagyok, mikor elkapom pillantását.

Anyám porciózza szerény vacsoránkat, ügyelve, hogy mindenkinek jusson.

A „juss” mellé szelíd szavait köríti. Ölelése a legmelegebb kabát, amit valaha hordtam.

Apám történeteiben úgy elevenedik meg, mint hercegkisasszony, ám mára ráncaiban ülnek a könnyek, s csillognak az öreg estében, mint drágakövek.

A szél lyukas cipőmben szaladgál csiklandozva talpam, míg Guszti bátyám lába közé véve a kannát, néhány bizonytalan taktust küld az éjszakába. Szép lassan a többiek is csatlakoznak, majd apám belekezd valami bús nótába. Én egyre inkább fészkelődöm, mert a ritmus már a bokámat cibálja, de még várni kell a vigasságra. Idővel a zene felerősödik, s mennybe ragad bennünket. Hálás vagyok ilyenkor, mert a nappalokat befedik a csillagok, s a cigánymuzsika úgy csilingel a szívemen, mint a karácsonyi csengettyű. Bár sose lenne reggel, bár sose kéne elválnunk egymástól. Egyedül annyira védtelennek érzem magam.

Erősen kapaszkodom anyám szoknyájába, ami telis-tele van rózsákkal, és folyton mesél. Mesél valami ismeretlen világról, ahol minket is szeretnek az emberek, ahol csokiból vannak a házak, és kövér pulykák sétálnak az udvarokon. Ha erre gondolok, mindig mosolygok anyámra, de az álom nehezen jön szememre és tudom, hogy a holnap épp oly szegényen fog kopogtatni az ajtónkon, mint szokott. Iskolába menet a cipőmben úgy vartyog majd a becsusszanó sár, mint az a randa varangyos béka a kertaljai mocsárban.

Hosszú az út a cigánysorról a tudás kapujáig.

Szeretem az estéket. Egy közös dal összefűzi az életünket és a családot, és ez olyan menedék, ami még a varangyok hangját is elnémítja. A fekete esték elrejtik a bőröm színét, a sápadt holdfény összemossa könnyeinket valami ezüstös ragyogásba. Lelkünk zenéjét messzire viszi a szél, miközben reményeinket szövik, az égbe rejtett sóhajok.

Nappalainknál mindig szebbek az esték.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2016.07.19. @ 09:49 :: kátya portoro
Szerző kátya portoro 57 Írás
Szia, kedves olvasóm , írásaim neked szólnak! Örülj , sírj , nevess és gondolkozz velem ! Azonosulj, vagy találd meg a neked szóló üzenetet ! Életfilozófiám : Fűnyíróval macerás lepkét fogni, de nem lehetetlen. Velem nem kelhetsz versenyre mert én nem versenyzem. Persze akad több filozófia is a tarsolyban, de azokat majd a verssorok mögül lövöldözöm Rád. Őszintén remélem, a szívedbe és az elmédbe fogadsz. Én szeretlek . Az illusztrációk saját rajzaim, amik grafikai értéket ugyan nem képviselnek, de segítenek belelátnod gondolatvilágomba. Arcképcsarnokom tehát a bónusz ajándék . Vágy most versekben élek szavakkal ölelkezem gondolat-magokat szórok felelőtlenül utca kövén koptatom a kihegyezett élet-érveket szegény bolond módjára mutogatom magam csókodra vágyom Ember igaz szerelmedre hús-szagú ruhád vesd le meztelenkedjünk Munkáimat 4 fő csoportra osztottam , ezek a következők: Kátya versek : itt található szerelmes , Istent kereső, filozofikus tartalmú és számos, egyéb érintettségű írás, ez mennyiségre a legtöbb Fűnyíróval macerás lepkét fogni de nem lehetetlen : ez egyben életfilozófiám és eme címszó alá gyűjtöm bölcseleteimet és pillanatnyi elmebetegségem megnyilvánulásait , inkább rövidebb prózai, pórázon tartott gondolatok, semmint versek Jákob üzeneti az odúból avagy a kilövőállások magánya : korábban Egytállencsejákob álnéven írtam blogoltam a név innen átmentve , ami később úgymond önálló irodalommá vált . Kb, 45 vers és prózai betétek teszik ki, ami egységes színpadra szánt alkotássá érett . Jákob egy a lövészárokban megbújó katona ,aki tudósít , a háború a Világ és az írások természetesen az ember legmélyebb magányát és a világban való jelenlétét , kettejük viszonyát kívánja életre kelteni . A magány itt nem feltétlenül egy depresszív elzárkózás, sokkal inkább az a titok, ami maga az ember, és ami minden egyedben ott van legbelül, félősen és vágyakozóan . Utca versek avagy séta az emberrengetegben: ez új kezdeményezésem , nem fennkölt, de realisztikus villanások és reflexiók az életre, és természetesen a saját életemre , a hétköznapok történéseire primitívebb formában . Megjegyzem ezt nagyon szeretem írni. Van néhány prózám is , de ezek még nem képeznek kategóriát hehe