Falunk mellett a hegyoldalon több hektáros védett terület van. Rezervátum. Itt nem szabad építkezni, fát kivágni, legeltetni. Lassan növekvő fákból álló erdő borítja a hegyoldalt. Palesztin tölgy a neve, s szinte pótolhatatlan, ha egyet is kivágnak. Maga a vidék nagyon gazdag növényekben dacára különös éghajlatának, a száraz, meleg nyárnak. Igaz az év másik felében csapadékdús, enyhe a tél. Galileának ezen a részén az 50 napot is meghaladja az esős napok száma és átlagban több mint 700 mm csapadék hullik le. Ennek köszönhetően nagyon változatos Galilea flórája — a botanikus ismerősöm szerint 2 500 faj számlálható össze.
A próféta szavai jutnak eszembe:
„mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat…megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek” (Jóel 2/22,23)
Induljunk meg azonban az ösvényen, s járjunk nyitott szemmel, lássuk meg, mi mindent terem ez a föld. Európa és világszerte ismert sok virág vadonélő fajtája megtalálható ezen a vidéken, mint az írisz, tulipán, jácint, liliom, ciklámen, krókusz. Az őszi esők megjötte után röviddel, a zöld szín veszi át a táj felett az uralmat, s a domboldalak tobzódnak a színekben — virágzanak a nyáron rejtőző virágok. A szellőrózsa fehér, bíbor, vagy piros virággal tündökölnek, a csillagfürt kék, a ciklámen fehér és rózsaszín virágaival gyönyörködtet. Ez így tart decembertől márciusig. Vannak, amelyek a nyárvégén virágoznak, mivel gumóikban képesek vizet tárolni.
Gyógyító hatással bíró fákkal keresek, és kezdem az ismertetést. Olyan fákkal ismerkedjünk, melyek gyógynövények.
Az örökzöld Palesztin tölgyet már említettem. Latin neve: Quercus coccifera, a jó vízáteresztő, meszes talajt kedveli, de a tápanyagokban szegény, köves talajokon is megél, a nyári aszály sem árt neki. A kérgét itt is hasznosítják, akár a többi rokon fáét szerte a világon, mint cserző anyagot, de gyógyszerként is ismeri a népi gyógyászat. Tudjuk, az erdő nem csupán egyfajta fából áll, hogy egy valódi növénytársulás, a különféle fajok kombinációja alkotja. A fák védelmében, erdőszéleken, ösvények mentén, tisztások szélén találkozunk jelen érdeklődésünk számos képviselőivel, a gyógynövényként ismert fákkal.
Folytassuk a nálunk is nagyon jól ismert galagonyával. Az ismertebb fajai közül az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) fordul itt elő tömegesen. A rózsafélék családjába tartozó bokor, vagy fácska. Nem válogatós, a száraz, köves talajon éppen úgy megél, mint a homokon, vagy agyagos, vályogos talajokon. Fehér virágainak köszönhetően olyan a bokor, mintha menyasszonyi díszbe öltözött volna, ezért is nevezik a domboldal menyasszonyának. Hasznos növény: azon kívül, hogy bizonyítottan gyógyhatású, fiatal, zsenge levelét nyersen salátába teszik, virágait borok, likőrök ízesítésére használják, gyümölcséből pedig lekvárt főznek. Sokféle hiedelem fűződik ehhez a növényhez. Ősi mítoszok szerint a galagonya villámból keletkezett, a római Maia istennőnek és férfi párjának Maiusnak volt a fája, az ókori görögök galagonya virággal díszítették fel az asztalokat a menyegzők alkalmával és a menyasszonyt is ezzel a virággal ékesítették. A britek május elején a források melletti galagonyabokrokhoz vonultak, ruháikat megtépték és a tüskés ágakra akasztották, mintegy vezeklésül. Sorolhatnám ezeket a galagonyához kötött mitikus szokásokat, de az már kilépne a jelen tanulmány kereteiből. Még csak annyit, mint érdekességet, hogy az I. Világháború idején pirított magjából kávét pótló italt főztek a katonáknak.
A bibliai idők sokat emlegetett fája a szentjánoskenyérfa (Ceratonia siliqua). A hüvelyesek rendjébe tartozó fás szárú, kétlaki növény. Bár elég lassan nő, elérheti a 20 méteres magasságot is, és akár száz évig is terem. Virágzata hosszú tengelyt képez, virágai sárgás-vörhenyesek, aprók, csaknem csupaszok. Hüvelytermése a régmúlt időkben a szegény emberek eledele volt. Nedvét édesítésre használták és megerjesztve szeszes italokat készítettek belőle. Lapos, feketés, 12-15 centi hosszú, húsos, édes hüvelytermése ízletes csemege. Szárítva fogyasztandó. Neve — Ceratonia — görög eredetű, a virág színére utal: aranysárga, görögül keration (κερατιον). Magvai meglepően egyformák, tömegük állandó, ezért az ókorban ezt a magot használták pontos méréseikhez, és ez képezte a drágakövek, gyöngy, arany mértékegységét. Innen a görög névből (keration) ered a kartát elnevezés is.
A mediterráneumban valószínűleg Egyiptomból, és görög közvetítéssel terjedt el, erre utal az „egyiptomi füge” megnevezés. A kereskedelmi utak mentén települt meg, de később elvadult, s így eredeti hazáját már nehéz kideríteni. Szíriától Görögországig és Algírtól Szicíliáig ősi termesztés nyomai fedezhetők fel. Az őskereszténység idején különös jelentősége volt. Maga a magyar elnevezés is régi legendát idéz: Keresztelő Szent János midőn a pusztában élt, ezzel a terméssel tartotta fenn magát.
A termés alakja kecskeszarvra emlékeztet, innen a horvát neve: rogač, ami a szarvat jelentő rog szóból származik. Törökül is kecskeszarvnak nevezik: keçiboynuzu. Angolul valamilyen furcsa képzettársítás miatt sáska fának (locust tree) mondják, a termést pedig sáska nyélnek (locus beam).
Gyógyhatása elsősorban emésztőrendszeri — magjából készült liszt gátolja a hasmenést, védi a beleket az irritáló anyagoktól, hatásos hányás ellen, csökkenti az éhségérzetet. Általánosan engedélyezett adalékanyag (E410), semmilyen káros, vagy mérgező hatása nincs.
Görögországban pálinkát is főznek belőle — még ma is. Azt mondják, hogy nem is olyan kifizetődő, mert 100 kilóból 25 liter pálinka lesz. Szerintünk ez nagyon jó arány, hiszen egy mázsa (100kg) szilvából kb. 15 literrel lesz!
Következő növényünk, melyet említek, a varjútövis (Rhamnus cathartica). A rózsavirágúak rendjének tagja, rokona a jujujuba és a szintén gyógynövényként ismer kutyabenge (Rhamnus frangula). A varjútövis bokor formában is, de magas 8-10 méteres faként is ismert. Szárazságtűrő és a meszes talajokat kedveli, a kevert lombhullató erdők növénytársulásának gyakori tagja. A népi gyógyászat, mint vízhajtó és vértisztítót ismeri, külsőleg pedig bőrkiütések, pattanások kezelésére használják sikerrel. A középkorban torok- és szájbetegségekre használták.
A varjútövis bevonult a homeopátia eszköztárába is. D3-as potenciálban kerül forgalomba, s a szakkönyv azt írja, hogy sok panaszra jó — ajánlja mindenféle fájdalomra, mint hólyagfájdalom, menstruációs görcsök, fejfájás, reuma, izomfájdalmak, lumbágó, gyomorfájás, idegzsába, daganatos fájdalmak. Egyszóval haszonnal alkalmazható az emésztőrendszeri és a mozgásszervi betegségekben.
Bogyóját és kérgét festésre is használták — a bogyó zöld, s a kéreg kék színt ad.
(következőleg a lágyszárúakról írok)
Legutóbbi módosítás: 2016.07.13. @ 19:20 :: dr Bige Szabolcs-
