Megnyugodtak a nyári szellők,
sikolyuk sóhajtásba fulladt,
már neved is puhábban pihegik,
miként asszonyok keresik
kedvesük kihűlt ágyukban.
Hol szunnyadnak a sárga papíron
kócosan cikázó soraid,
ha a súlyos idő elfödte,
s a vágy szivárvány színei fakulnak.
Egy hét, egy hónap, egy év …
Minden nap könnyebb?
Vagy csak csöpög az idő,
medret mos a hömpölygő múltnak,
s már lassan engedem
csukódjon a veled töltött perc virágkelyhe.
Bár még álmos szemű bogárként felzúg a vágy,
hogy játszani lenne szép,
hódítson az olvadó világ
nekünk dajkáló tavaszt újra.
Legutóbbi módosítás: 2016.07.12. @ 15:41 :: Lantos Tímea