Az éj kérge mögül, kibújik a hold
magával hoz sok szép, régi álmot
elmesélem neki, mennyire hiányzol
?meg csak legyint, majd magához karol.
Szófoszlányok árnyai hullnak repedezve
ajkam vérb? szirmaiba, már nem kapaszkodnak
szívem lármája küszködik a csönddel
hangokat ígér hangtalan szavaknak
Acélhúrokat tépek ki a szélb?l
ásít a hideg, minden mozdulatlan
nem látok semmit a remény fényéb?l
sötétben kuporogva, elsírom magam.