M. Laurens
A VÉN TALPNYALÓ
Hajlott koromnál fogva, már jó ideje,
alig maradt kevéske talpra való nyálam,
esélyem se marad hát kegyencnek lenni,
hiszen mögöttem ott tolakodnak százan.
Ráadásul, csakis magyarul tudok nyalni,
nem megy nékem az a flancos Ánglus.
Anno, az oroszt is hiába nyomatták,
nem fakadt nyelvemen cirillül sem nárdus*.
Egy ideje, már a hajlongást sem bírom,
mert fáj, ropog a kortól meszes gerinc,
nem a büszkeség az, mi engem gátol,
vagy netán a bátorság: ami még ma sincs.
Elhasznált vén kutyaként lődörögve immár,
az új talpnyalók, gyakorta belém rúgnak:
„Üresen porzik már a nyelved öreg!”.
Nyalhatatlan létem, tárgya lett a gúnynak.
Budatétény 2016. november 17.
*nárdus: illatos olaj
(Kép: Szurcsik József – Talpnyalók)
