Mélabús homállyal éli meg vén gyászát
Pirkadat fényében az őszi csönd,
Egyre fösvényebben kínálja áldását,
Ajándékok helyett gyöngyöket önt.
Nem énekel már kis madárkák serege,
Szétszórva elhagyták kottáikat,
Kémények tégláin mászik a fák lelke,
Isten egére fest füstrajzokat.
Búcsúlevelét ím, minden ág megírta,
Szélpostán küldik az enyészetnek,
Talán sorait végzetük elolvassa,
Így panaszkodnak a természetnek:
„Egyre rövidebb a Nap simogatása,
Éppen csak hozzáér arc-ágamhoz,
Egyre hidegebb a Hold sárga varázsa,
Halálról mesél és pusztulást hoz.”
De él még remény minden száradt fűszálban,
Az alvó rügy is valamit titkol,
Ami ma megdermedt, virágot bont sárban,
És újra feltámad halálából.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Thököly Vajk
