Sűrű erdei részlet, előtérben egy nagy szikla, mellette öles tölgyfa áll. Alatta egy ifjú ember. Ágyékkötő az összes öltözéke. Társa egy zöld levelekbe öltöztetett lény, a tölgyfa szelleme, Odino.
Odino:
— Lásd ember! Kiválasztottalak! Lényed fontos nekem, lélekkel bíró élet! (karjával körbe int) E sok négylábú, s a szárnyakkal bírók, mind maga elé engedett. Te vagy a jövő, s leszel a múlt! Te magad is tudd: Kiválasztott lettél! Viseld büszkén nagyságodat! Az alárendeltek élvezzék kegyelmedet, s tudásodat. Rád bízom e földet, gazdálkodj vele jól (két karjával körbeint). E terület mostantól mind tiéd s maradékodé. Becsüld kincsét, s oszd be tisztesen. Csak, annyit végy el tőle, mi épp elég. Ne herdáld világod szerteszét! Én, Odino, a Tölgy szelleme beszélt!
Rúni:
— Rám bízod a hegyet, a völgyet, az erdőt s vadjait? A levegőeget s összes madarát? Rám? A folyót, s minden ízletes halát? Nem hiszem! Mitől lettél ily adakozó? Csak úgy… vigyem, enyém lehet. De gazdája neki én jó legyek! S neked érte, mondd, mit tegyek?
Odino:
— Rúni! Kiválasztottalak, ez mától, mind tiéd… élj vele… érte. Jó gazdája légy.
Rúni:
— Ennem, ha kell, s enyéim éhesek, csak vigyem! Vihetem! Egyem! Nem is tudod, mily jót tettél nekem. Van bunkóm, s hajító kövem. Van éles késem is.
Odino:
— Fejedben mi massza van, az agyvelő… használd fel tudását. Általa hatalmad nagyra nő. Időnként térj hozzám pihenni itt. Lombom susogása, lássad, mi mindenre megtanít. Száraz taplót lelsz törzsemen, vihar törte ágam háncsot ad! S e két darab kő öles gyökeremnél, égető, nyaldosó lángvirágot nevel, tanuld használni, sokat segít.
Rúni:
— Nem, még mindég nem hiszem, ezt csak úgy adod nekem? Nem kell tennem érte semmit neked!
Odino:
Félretekint, s szinte magának mondja, úgy hogy a másik ne hallja meg.
— Ha tudnád, mit ruháztam rád! Balga! Nem lennél ily örvendő, messzire futnál, s dugnád homokba árva fejed (s hangosan folytatja, hogy Rúni minden szavát hallja) — Szenvedned kell e vélt jóért, a kegyetlen zsarnok hatalomért. Életed ennek áldozod, világossá válik, te vagy… a saját rabod. Rájössz! Jónak lenni nehéz! Rosszul dönteni, nem kell nagy ész. Sziszegő nyelven hízelkedőt sokat látsz! De barátot, fegyvertársat nehezen találsz! Ittasult ígéretet kapsz sokat, de ki szavát betartja, az kevés akad. Óh! Nyerhetsz is sokat! Kincset… vagy halottakat. Okosan használd fel a kapottakat.
Tanulj, képezd magad! Tanulj meg vezetni, védeni másokat! S tanulj meg, s taníts segíteni! Felelős értük mától te vagy. Bízz magadban, s taníts másokat, mit te tudsz, azt add tovább. Szeretni tanulj, hogy szeressenek. Ésszel többet érsz, de erőd is legyen! Tudj nemet mondani, ha fájó is az. Fájhat, ha becsap a másik, hazudik, álnokul tőrbe csal. Hamis vigyora mérgez, szava mégis szelíd. Mosolya csábít, lehet, szeret is.
Vagy ordítva üvölt, mellét veri, majd arcodba csapja marokkövét. Nem sejti… nem tudja, kinek vét! Melletted kitart, s hogy mi az ár?
Időben megtudod! Vagy… idő előtt sírba szállsz. Talán akarnok had vesz körül, a szíved örül. Azt hiszed, tied a közel s a távol, de tudd: Ők sem termettek fából. Helyedbe lépni kész fele, nem tudja, mi jár vele!
Nem könnyű hatalmat tartani! Ész és erő! Ez a kulcsa neki! S az a valami!
Rúni:
(kétségbeesett arcot vág. A fejét fogja.)
— Jaj, nekem szegény fejem! Odino, ne tedd ezt velem. Hogy élhessek így, mondd? El kell veszejtened? Én… harcoljak mindazért, mit adtál nekem. Oly szép e táj, földem ez nekem! Itt születtem! Itt nyílt meg szemem! Anyám emlője itt táplált, s itt rágott húst nekem. Apámmal itt fogtunk halat, s itt ölte meg a törzs a nagy mammuthokat. S ha jött a nagy dübörgés, s az ég leszakadt. Rohanó lángot loptunk a förgetegtől.
Sütöttünk húst, sokat. S ha ránk romlott, akkor csapdával ejtettünk farkasokat. Őket viseli testem! Erre büszke vagyok! Dárdámmal sikerült hatot szúrni nyakon.
Anyám kaparta tisztára a bőröket. Gúnyának, nővérem varrta meg, de megtanultam tőle, magam is tudom. Itt itthon vagyok, egész népem szeret. Törzsem kicsi, alig vagyunk hatmaréknyian (jobb kezét ökölbe szorítja, majd hatszor kinyitja). Nincs tíz erős vadász, s a vadászatnak mindig ára van. Asszonyok szednek bogyót, gombát és tojásokat. Az aprók cserkésznek apróbb vadakat.
Odino:
Szelíden mosolyog, s szeretettel mondja.
— Rúni, szeretett gyermekem, a törzsed mindig ott van neked. Nem kell elhagyni apád és anyád. Ez a föld velük együtt az öröködbe száll. Te leszel vezetője, főnöke. Néped boldogan egyezik bele. Nem áll törzsedből ellen senki sem. Te leszel Fiam a néped első embere.
Rúni:
— Ám legyen, nincs miért nyavalyogni, ezután nem teszem. Fejemet magasra büszkén emelem. Törzsemnek vezére lenni… tisztem lesz nekem. S tiszta szívemből, becsülettel teszem. Vigyázni rájuk én, Rúni fogok. Erről szól ezután éjem és napom.
Étekkel, irhával, s hajlékkal ellátni nekem kell, őket tudom! (körbetekint)
Vigyázni rájuk, tisztem lesz nekem! Mert én népemet szívből szeretem, Odino, tanúm vagy nekem!
Kezében egy maréknyi tölgylevéllel letérdel, a leveleket egyenként a fejére ejti! Mélyen előre hajol, s Odino nevét mormolja.
— Odino… Odino!
Odino hozzá lép, vállához érint egy leveles ágat, és finoman megcsapkodja. Majd kezét Rúni fejére helyezi, és lassan elkezdi apró léptekkel körbetáncolni. A háttérből a törzs tagjai előre táncolnak, kicsik és nagyok, férfiak és asszonyok mind azt a tipegő kerengő táncot járják, amit Odino kezdett. Végül a táncot ütemes dob és taps kíséri. Odino és Rúni a táncoló kör közepén az előbbi testhelyzetben. Rúni beavatása végetér.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Adminguru
