P. Tóth Irén : Hiába

Nyomtatás

Egyre messzebb kerül a jövő,

mintha elfelejtett érintés  lenne,

görcsösen szorítjuk a múltat,

mely minden csodáját elvesztette.

Hiába keresünk kapaszkodót,

valahol eltört, elveszett végleg,

ha így vagy úgy, ha ez vagy az –

ez pusztán patikamérleg.

Mi számít itt már győzelemnek?

Hónapok? Napok? Belevész a hit

a vissza nem térő felvonásba –

egyszer volt, elmúlt. Ki sirat kit?

Kizárt a szív újrahangolása.

És minden pusztán lét,

csak lét ma már, nem élet,

látszatokat ringatunk,

az egészből kiveszett a lényeg.

Az idő kontúrja szétterült,

beleolvadt a szembogárba,

maradt a vakság, némaság,

a szürkeség fáradt dadogása.

És döntetlenre áll a meccs –

ki győz le kit, már ez sem kérdés,

és nyikorog a folytatás,

minden szó csak félreértés.