A családnak anyai ágon kiváló zenei hallása volt. Mégis a legképzettebb zenész végzettséggel köztünk — aki kottát is tudott olvasni —, Sándor nagybátyám rendelkezett, a faluszerte ismert Kruzsék kocsmájának kontrása.
A hegedű nálunk is ott lógott a meszelt vályogfalra akasztva, amit József nagybátyám szokott megszólaltatni, amolyan cigány-magyaros stílusban.
Néha anyám is a kezébe vette a szárazfát, és így-úgy, keresgélve a hangokat az ujjaival, de kristálytisztán el-eljátszott valamit.
Lopva, amikor senki, vagy csak nagyanyám hallotta, én is elő- elővettem az instrumentumot, hogy skálázzak, és egyszerűbb dallamokat próbálgassak rajta. Mondanom sem kell, a hangok inkább emlékeztettek egy lóbogáron lesoványodott, girhes macska keserves nyivákolására.
Ezt az adekvát értékelést József nagybátyám tette közzé a maga közvetlen módján, egyszersmind megtiltva, hogy piszmogjak a hegedűjével. Azonban én fittyet hánytam a tiltásra, és amikor bátyám a malomban tüsszögte az orrából a lisztport, csak cincogtam a hegedűn. Ilyenkor mindenki menekült a közelemből.
*
Történt egyik karácsony estén — amikor a fenyő már szépen fel volt díszítve arany papírba csomagolt dióval, almával, angyalhajjal, kis csipeszes gyertyácskákkal, szaloncukorral, festett, ugyancsak csipeszlábú üvegmadárkákkal, amelyeknek — ha jól emlékszem —, fehér üvegszálakból volt a farkuk —, hogy azelőtt sohasem látott, pár szem narancs is megjelent a fa alatt.
Már túl voltunk az ünnepi vacsorai fogásokon, és jöttek a gyümölcsök között a narancsok, amiket anyám szedett szét cikkekre, hogy mindenkinek jusson egy-két darab.
Az ünnepélyes, elcsendesült hangulatban, néhány egyházi ének elhangzása után, amikor ilyet senki sem várt, hirtelen megszólat a legkisebb, azaz jómagam:
— Ha nem adtok egy-egy cikk narancsot, akkor hegedülök!
Zsarolásom bejött, amit azóta is szégyellek.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.30. @ 13:05 :: Csillag Endre
