Fenn és lenn…)))
Mit vés fel a kor – ránk hagyva örökül –
emlékezetünk márványegére
mementónak, ha a remény tüze is
lohad a szívben s szétfolyik vére.
Jégtestű árnyakká lesznek vágyaink,
meglopják nappal s minden éjszakán.
Félünk ébredni, aludni se merünk.
Menekülnénk, míg gyérült napunk száll
felégetett mezőn hitehagyottan
visszafelé egy boldogabb korba.
Agyunk tompul, szánk karcos parancsot szül,
kezünk, mely hegyet emelt, lebontja
lázas hajnalok csillagvárait
balsorsunkat gyáva mód megtorolva.
Bevéssük nevünk hason csúszva, mászva
odalent a földre-hullt toronyba.
(Kép: Internet)
Legutóbbi módosítás: 2017.02.26. @ 10:27 :: Seres László