A géniuszt két órája faggatta egy olajbarnára sült, dinamikus termékmenedzser. Mindenfélét kérdezett t?le habzásról és zölder?r?l, h?fokról és makacs szennyez?désekr?l. A zsenit Kalmár Jánosnének hívták, és még azzal sem volt tisztában, hogy valójában lángész.
Csak annyit tudott, hogy amióta megkapta az ügynökségnél az állást, mindenki a véleményére kíváncsi. Kalmárné titokban azon csodálkozott a legjobban, hogy miért kap ennyi pénzt azért, amit eddig a szomszédn?jével osztott meg. A termékmenedzser szót is csak néhány hete sikerült megjegyeznie és néha még most is összetévesztette a marketingigazgatóval. Hiába, negyvenöt évesen egy géniusznak is nehezebb, ráadásul Kalmárné világéletében közepes tanuló volt.
Nem csoda, hogy alig akarta elhinni, amikor kiderült, hogy többezer jelentkez? közül pont ?t választották ki a nemzetközi reklámcégnél meghirdetett munkakörre. Négyszer hívták be interjúra, és a kérd?ívekre adott válaszait szabatos statisztikai módszerekkel elemezték ki. Ekkor derült ki, hogy Kalmárné lángész.
Habár képtelen volt az absztrakt fogalomalkotásra, véleménye mindenkor hajszálpontosan a többségét tükrözte, legyen szó életbiztosításról vagy baromfivirslir?l.
– Marika, maga egy kincsesbánya! Ilyen lángészt még nem hordott a föld – lelkendezett neki egyszer a cég vezet?je.
– Azon sem csdálkoznék, ha egyszer felfogadnák miniszterelnöki tanácsadónak.
– Meglehet – mosolygott a géniusz barna, m?szálas pulóverében. Már régen megszokta, hogy semmit sem ért az egészb?l.
Legutóbbi módosítás: 2008.02.15. @ 11:08 :: Magyar Csaba
