Betűfényképek az unokáimról:
LUCCULÓ
Érthetetlen tudomány,…
az én Luca unokám,
hosszú lábú, szökkenő
boszorkány e csöppke nő,
szava taglóz, mint a kő,
égi-légi hinta ő,
olyan világ kell neki,
hol az ördög kergeti,
s ami abban csuda szép,
elvész, mint a Luca-szék.
KILÓG AZ ÖLELÉSBŐL
„Máté unokámnak”
Kicsi testét épp elérte a fény,
de nem volt benne semmi oxigén,
csak bámulta a világot szegény,
kitaszítva, a semmi szögletén,
parancstagadó száz izületén,
olyan enyém, hogy benne lakom én,
rossz lábaiban, csacska-szép kezén
ott ringatózik a halott remény,
jelet ragyog, bár nincs ott a szemén,
de lelke, mint egy tiszta tünemény,
jön örökösen, szívemig felém,
és én mintha a vágyát érteném,
és hangtalan kis torkát kérdeném,
ugye hiszed, hogy nálam van a vény,
mit kiválthatok Isten reggelén?
LULUS
Tanuld meg a szeretetet,
engedd meg, hogy szeressenek,
ég s föld között lengess hintát,
süss naponta palacsintát,
de hidd meg, az ég se kékül,
igaz ölelésed nélkül .
SÁRIKA
Tíz éves és gondtalan,
szilárd álláspontja van,
megkergeti a szelet,
újrafesti az eget,
törékenynek látni őt,
de fullánkja már kinőtt,
nyelve sohasem pihen,
nem fékezi semmi sem,
oktat, érvel, magyaráz,
s úgy éget, mint a parázs,
mégse játszik szerepet,
kicsi szív, s nagy szeretet,
vékony alakja sudár,
befogja a napsugár,
s világol egy lenge fény,
pillekönnyű termetén.
BUDA
Bennem vagy, mint Pestben Buda,
szíved mese, lelked csuda,
bárki gyűrne, mindig győzöl,
csillagokkal kergetőzöl,
magad adod, folyton-folyvást,
kortyollak, mint tiszta forrást.