Ötvös Németh Edit : Az út

                

Szirmokra bontja létet a talány,
magvas gondolatok halk talaján 
jár szemlesütve egy magányos árny,
csenevész teste fölöttébb sovány.
Tétova a lépte, ahogy maga,
egyre halkul, hangosnak hitt szava.
Lihegve fut, a nyakába szuszog,
fondorlat eső  nyakába zuhog.
Pirkadat lassan részekre tépi,
az elmúlt nap remete rémségit,
pihen a tettvágy is gömbölyűen,
gondolat ereje vele üzen.

Illusztráció: Horváth Edina festménye