Egyszer, amint a vándordiák baktatott az úton, elfáradt, elhatározta, hogy megpihen. Nézett jobbra, nézett balra, de sehol sem látott egy árnyat adó fát, ahol szusszanhatott volna egy kicsit. Feje felett a Nap szórta égető sugarait, és ezért a diák úgy verejtékezett, mint a ló, aki egész nap húzza az igát. Még csak remény sem volt arra, hogy egyhamar árnyat találjon.
Nem maradt más hátra, mint egyességet kötni a Nappal, hogy ne süssön ilyen melegen, de még azt sem bánná, ha egy-két órára eltűnne az égről.
— Idefigyelj, te Nap, kössünk egyezséget! Ha eltűnsz egy-két órára az égről, akkor a szolgálód leszek három hétig. Helyetted fogom világítani és melegíteni a földet.
Tetszett az ötlet a Napnak, mert már ő is nagyon fáradt volt, szívesen pihent volna egy kicsit.
— Elfogadom az ajánlatodat, de mikor fogod teljesíteni az ígéretedet?
A diák kicsit elgondolkodott, majd ravaszkásan mondta:
— Láthatod, én egy vándordiák vagyok, aki városról városra megy, hogy okosodjon, ellesse hírős, nagynevű professzorok tudományát. Amikor már elég okos leszek, szolgálatba állok nálad.
— Rendben — egyezett bele a Nap —, de ugye nem csapsz be?
— Áh, dehogy! Hogyan gondolhatsz ilyet?
A Nap megnyugodott és a diák kérésére eltűnt az égről. Kellemes, hűvös idő lett és most már bárhol megpihenhetett a legény, nem égette a kobakját a forró napsugár.
Jól kipihente magát, és folytatta az útját. Beért egy nagyvárosba, ahol felkereste az ottani professzort, és megkérte, hogy tanítsa meg a számok tudományára.
Eleinte az öregember nem nagyon lelkesedett meghallván a kérést, de amint látta, hogy a legény milyen kitartó, felfogadta tanítványának.
Évekig tanulta a sok okosságot szorgalmasan, és már majdnem mindent elsajátított, amikor váratlanul megjelent a Nap.
— Na, legény, megtanultál-e mindent? Be szeretném nyújtani a számlát. Jó jönne egy kis pihenés, mert nagyon elfáradtam.
— Jaj, jaj, drága Nap koma — sápítozott a vándordiák —, még nem végeztem a tanulmányaimmal. Gyere vissza kicsit később!
Nap kénytelen volt beleegyezni, mert úgy szólt az egyezmény, hogy akkor áll szolgálatba, ha megtanult minden tudományt.
Bármennyire is húzta-halasztotta a tanulást, egyszer csak elfogyott a tanulnivaló a számok tudományából, és a professzor kiállította neki a bizonyítványt.
— Amit csak tudtam, mindent megtanítottam neked — mondta —, utadra engedlek. Járj szerencsével!
Elbúcsúztak egymástól és a vándordiák gyorsan elment egy másik városba, ahol sietve megkereste az orvostudományok professzorát, és megkérte, hogy tanítsa meg az orvoslásra is.
Már javában tanult, amikor a Nap leszaladt az égről, egyenesen a vándordiákhoz.
— Hallottam befejezted a számok tanulmányozását. Ugye most már a szolgálatomba állsz?
— Nagyon szívesen megtenném, ha éppen nem kezdtem volna bele az orvostudományok megtanulásába. Ha majd kezemben lesz róla a passzus, akkor beszélhetünk róla.
Nap szomorúan odébbállt, mert tudta, meg kell várnia, hogy a legény ezt is megtanulja. Elhatározta, ezentúl résen lesz, és amikor a professzor kezébe adja a diplomát, lecsap rá, behajtja rajta az ígéretet.
Megint hosszú évek múltak el, de most is sikeresen megtanulta a tudnivalókat, és eljött a bizonyítványosztás ideje.
Nap hiába akart jelen lenni ezen a neves eseményen, a legény úgy rendezte a dolgokat, hogy professzora este adja át neki az írásos papírt, amikor az ég ura húzza a lóbőrt a jó, puha ágyikójában.
Még azon éjszaka felkerekedett a vándordiák, és elsietett a következő, útjába kerülő városba, ahol tanulni kezdte a természettudományokat.
Ekkor már nagyon mérges volt a Nap. Mérgesen leszólt az égről:
— Hallod-e, te legény, meddig járatod velem a bolondját!? Mindig újabb és újabb tudományoknak állsz neki. Szeretném, ha már leszolgálnád, amiben megegyeztünk.
Az éppen szorgalmasan tanuló diák sajnálkozva felnézett a felhők közt mérgelődő Napra, és mondta:
— Nagyon sajnálom, drága komám, de te nem is tudod, hogy egy földi embernek mennyi mindent kell megtanulnia, hogy a világ ura lehessen. Talán rövidke életem nem is lesz rá elegendő. Talán majd a fiam, vagy unokám, de az is lehet, hogy csak a dédunokám tudja leszolgálni azt a három hetet, amiben megegyeztünk.
A hallottak nagyon feldühítették a Napot, és elhatározta, jól megizzasztja.
Megvárta, amíg a diák elindul a professzorához, aki fent lakott egy magas dombon, és csak hosszas kapaszkodás után lehetett feljutni hozzá.
A legény este sokáig mulatozott cimboráival a csárdában, és jól felöntöttek a garatra. Elaludt és késésben volt. Sietnie kellett, ha nem akart elkésni. A professzor nem szerette, ha tanítványai elkésnek az oktatásról.
Futóra vette a dolgot és nekiiramodott a dombnak. Fiatal volt, meg sem kottyant volna neki az emelkedő. Máskor is, már többször is felloholt rajta egy szuszra, de most a dühös Nap elhatározta, megbosszulja a diákot.
Oly erősen szórta a sugarait, hogy a diák alig indult neki, már ömlött is róla a veríték. Szaporán törölgette magáról az izzadtságcsöppöket. Minden lépésnél meg kellett állnia, hogy megtörölje a homlokát. Egy idő után már nem volt egy parányi száraz hely sem a zsebkendőjén.
— Idefigyelj, te Nap! — kiáltott fel az égre. — Szólhatnál sugaraidnak, hogy ne csiklandozzák ennyire a kupámat! Sietnem kell a professzoromhoz, mert elkések.
Erre az ég ékessége egy nagyot nevetett, és még erőteljesebben sütötte a diák hátát. Egy kis idő után megkérdezte:
— Jössz-e már szolgálni nekem?
Ekkor a legény megétette, mire megy ki a játék, és felnézett az égre.
— Hát ez lenne a gond? Tudod jól, hogy még nem végeztem be a tanulmányaimat. Légy szíves várjál még egy kicsit!
— Nem várok egy percet sem. Megparancsolom, hogy most azonnal válts le, és végezd helyettem a munkát három hétig.
A diák alkudozni kezdett:
— Jól van, csak annyit várjál, hogy szóljak a professzoromnak.
Nap akarva, nem akarva kénytelen volt engedni a legénynek, aki gyorsan felsietett a dombra, és eltűnt az ottani házban.
A rászedett Nap megint sokáig várta a barátját, de az bizony késő estig nem dugta ki az orrát a házból. Csak akkor jött elő, mikor már a csillagok ragyogtak fent az égen.
Másnap sem sikerült találkozni vele, mert akkor sötét felhők úsztak a város felett nem engedve át rajtuk a napsugarakat.
Ezalatt a diák levizsgázott a professzoránál, és még azon az estén odébb állt egy várossal. Elhatározta, hogy kitanulmányozza a csillagok tudományát. Keresett egy ilyen tudós embert, aki majd megtanítja erre.
Talált is egyet a város szélén, és megkérte, hogy hadd tanulhasson nála.
— Tanulhatsz nálam — mondta a tudós ember — de tudnod kell, aki a csillagokat akarja tanulmányozni, annak mindig éjjel kell az eget szemlélni. Amikor a Nap nyugovóra tér, a csillagász akkor áll munkába, és egészen reggelig fent van. Akarod-e ezt az életet?
A legény boldogan elfogadta a feltételeket, és beállt csillagásztanoncnak.
A Nap nem tudta elképzelni, mi lett barátjával? Hiába járt föl-alá az égen, soha nem látta a diákot, pedig elhatározta, többé nem engedi magát rászedni, behajtja a legényen az adósságot. Ha addig él is, szolgálnia kell nála három hétig, ahogyan megegyeztek azon a meleg délutánon, amikor először találkoztak. Igaz nem tudta, hogy a diák, aki időközben csillagász lett, nappal alszik, és éjjel dolgozik. Mindenkivel kerestette, de senki sem tudta, hová tűnt.
Egyszer, amint éppen készült alábukni a közeli hegy mögött, találkozott a Holddal, aki vidáman, fütyörészve kezdte el a sétáját a horizonton. Nap kíváncsian megkérdezte tőle:
— Hová, hová, ilyen jókedvűen, Hold barátom?
— Megyek vizitára a fiatal csillagász távcsöve elé, mert ma engem szándékozik firtatni.
Nagyot ugrott a Nap örömében, mert végre rátalált a legényre, aki már annyi alkalommal lóvá tette. Most itt az alkalom, hogy ő is jól megtréfálja, ha már nem is tudja behajtani rajta az ígéretét.
Rábeszélte a Holdat, hogy ma este halassza el a találkozót, és mondja meg az ifjú csillagásznak, hogy majd holnap délelőtt találkozzanak, amikor a Nap is fent lesz az égen.
Eleinte a Hold nem akart belemenni a csalafintaságba, az volt a kifogása, hogy fényes nappal ő csak ritkán jelenik meg az égen. Különben is fél, hogy mit szólnak az emberek, ha ilyenkor látható sötét este helyett.
— Ne félj semmitől! — nyugtatta meg a Nap. — Majd szépen elém állsz, és én megvédelek minden bajtól.
Nagy nehezen beleegyezett a Hold e különös együttállásba, és lemondta a találkozót a csillagásszal.
— Ma nem érek rá — mondta komolyan. — Holnap dél körül nézz fel az égre, és akkor majd megfigyelhetsz, ha akarsz.
A legény furcsállta a Hold kérését, de ki tudja miért, megígérte neki, hogy holnap alvás helyett majd az eget fogja nézegetni a távcsövével.
Így is tett. Egész délelőtt a masináját a napsugaraktól szikrázó égre irányította, kereste a Holdat. Hiába volt minden igyekezete, órákig nem lelt rá, amikor egyszer csak a Nap közelségében megjelent, és mielőtt még beszédbe elegyedhetett volna vele, az éjszakai ég vándora a Nap elé perdült, és egy jó nagy darabot eltakart belőle. Hirtelenjében esti sötétség lett a környéken.
Az emberek ijedten tódultak ki az utcákra, és mindenki a csillagászt okolta ezért a különös égi jelenségért, és ezt ordibálták:
— Csillagász a bűnös, mert ő lesi állandóan a fejünk felett lévő csillagokat és a Holdat. Bizonyára ő akarta, hogy ezentúl nappal is sötétség legyen. Ellopta tőlünk a Napot.
Nagyon félt, mert még ő sem látott ilyet, és ezenkívül az embertömeg egyre közeledett a csillagvizsgálóhoz, és ki tudja, mit fognak vele tenni, hacsak gyorsan nem történik valami csoda.
A csodára nem kellett sokáig várni, mert a Nap belekacsintott a távcsőbe és vigyorogva mondta a legénynek:
— Látod barátom, most én jártam túl az eszeden. Remélem sikerült jól megijesztenem téged, amiért annyiszor becsaptál a hosszú évek alatt. De nézd, kivel van dolgod, megbocsátok, és többé nem kell bujkálnod előlem. Mindjárt szolok a Holdnak, hogy most már hazamehet, és ígérem hosszú-hosszú évekig nem fognak bennünket így együtt látni az emberek. Nem kell félniük, hogy állandóan sötétség lesz. Megnyugodhat mindenki, hamarosan visszaáll a régi rend.
Igaza lett, mert a Hold elballagott a Nap elől, és újból világosságban pompázott a vidék.
A legény szívéről is nagy kő esett le. Az emberek visszafordultak otthonaikba, és többé nem szidták, amiért éjjelente az eget fürkészi. Ő pedig okosabb lett, mert saját szemével látott egy igazi napfogyatkozást, amiből megírhatta a vizsgadolgozatát, és világhírű tudós csillagász vált belőle.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:20 :: Apáti Kovács Béla
