Fázom…
lepergett vállamról
foszlott kabátom.
Sikítva fut a patak tova,
hogy lehettem ily ostoba…
lopkodva az idő perceit,
színezve a lét,
fekete-fehér képeit,
hinni a csodában,
reszketve ülni a körhintában,
elfojtva az ingert,
mely kimondja hidd el…
nincs más, csak ami van
mégis álmodozunk
annyian…
Illusztráció: Horváth Edina
Legutóbbi módosítás: 2017.05.17. @ 07:56 :: Ötvös Németh Edit