A fiam, lányom indaként befon,
s a tekerék-zsinór, a telefon,
az idő megy, föltarthatatlanul,
nem szorít össze és nem is lazul,
de bízz benne, hisz akad rajta rés,
mit elfoglalhat a fölismerés,
s úgy esténként, a fogmosás után,
pár másodpercet rám szánhatsz talán,
vagy míg kinyitod kocsid ajtaját,
megérdemel egy gombnyomást apád,
hogy érezzétek, várja a szíve,
s a régi dallam álomba vigye,
nem az a baj, hogy beteg, vánszorog,
de melegítené a hangotok,
nehézkesen tápászkodik föl és
a lelkén régtől lazul a kötés,
az élet mégis visszabíztató,
nem is fülének hiányzik a szó,
csak oázásotok, mi mennydörög,
fél éjszakányi ringatás fölött.
Legutóbbi módosítás: 2017.06.07. @ 08:15 :: Böröczki Mihály - Mityka
