Vasas Marianna : Számvetőmagok

Mintha szemünk gyűrű-vizén
egyetlen érzés tükröződne,
mintha csupán két könnycseppből
születnénk mind erre a Földre…

 

 

Mintha szemünk gyűrű-vizén
egyetlen érzés tükröződne,
mintha csupán két könnycseppből
születnénk mind erre a Földre…
Mintha finom hullámai a létnek
három állomás felé sodornának,
mintha csak négy, s nem több őselem lenne,
s hajnalba térnének vissza az árnyak.

 

Mintha az orrunkból áramló lég
öt érzékünkre lehelne meleget,
mintha az illat meghatszorozná
azt, ami emlékpilléren lebegett.
Mintha az a messzi ég nagyot sóhajtana,
és szelek tépnének ki hitt gyökerünkből,
mintha a hetedíziglen átszelídülne,
s úgy illanna nyugvó nyolcba, miként tűnt föl.

 

Mintha ajkunk lángjába bukna
sercent szavak forrása: az elme.
Mintha minden kis kilences most
tízes teljességbe rejtekezne.
Mintha a tizenegy lenne a szám,
mi a Kettő egységre leltségét jelképezi,
kik örökké másik mellett állnak,
s erőik nem rest e Csoda tizenkétszerezni.

 

Mintha csakis puszta szerencse lenne az,
hogy két lábon járhatunk a földön,
mégis, tizenhárom-ürömmel epednénk,
nem értékelve, mi parány öröm.
Mintha megtörné egy-egy pillanatra
baljóslatba mártott varázspálcánk hegyét
kamasz hajnalok felett mélyen megsejtett
tizenhat, tizenöt, aztán tizennégy…

 

…Mintha visszaperegne idők s elemek
számtalan alakján a pőre Szó,
betűk és számok násza üvegre lehelt:
oda és vissza egyaránt ható.
Mintha egyetlenegy szó nem létezhetne: csakis a Mintha,
mégis, lenne hatalmasabb mindenkinél és mindennél.
Mintha illúzió-igazságban fordított lenne minden,
s huszonhathoz négyszer tizenhat évet fújna még a szél…

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2017.06.17. @ 19:00 :: Vasas Marianna
Szerző Vasas Marianna 28 Írás
Üdvözlök minden kedves Látogatót! Művésznevem Lángszender, ez egyaránt jelöl szenvedélyt és misztikumot, írásaim két fő táplálékforrását. Több száz keletkezett már belőlük, de csupán egy töredéküket hagytam meg - fontos az önkritika. :) Témavilágom elég szerteágazó, de az éterikus hangulat, a fantázia, a képiség, és a gondolatébresztő szándék mindig is jellemző volt alkotásaimra. Remélem, elnyerik majd tetszésedet!