Az elkövetkező időszak Sári Kánt igazolta, azaz semmi sem utalt arra, hogy Bolan és Levent aggodalmai többek lennének egy rosszat feltételező képzelődésnél. Habár időnként pattant egy-egy szikra veje és az új mergen közt, komolyabb összetűzésre nem került sor közöttük. A jenei ordu tagjai megszokták Arüszlán testőrségének jelenlétét, viszonylagos béke köszöntött be az ordu életébe. Megszületett közben Ilkay harmadik gyermeke is, Arüszlán második kislánya. Majd két évre rá még egy kislány. Az ötödik gyermekét Ilkay már nem tudta kihordani, Müge nem tudta megmenteni, Babbát is hiába hívta segítségül. Csak az asszony életben maradásának örvendhettek, hiszen kislányai nem maradtak árvák, ám többé nem vállalhatott gyermeket. Arüszlán tombolt, Babbát hibáztatta. A halva született gyermek fiúcska lett volna… Szerencsére Sári Kán idejében lépett közbe:
— Eszedet vette a fájdalom, fiam…
Dilay az évek során hajadonná serdült, egyik újholdkor aztán a természet törvénye nővé is avatta. Csaban is megnőtt, bár neki még várnia kellett a férfivá avatásra. Bár egyidősek, a lányok hamarabb érnek.
Sári Kán felett eljárt az idő, és egyre több felelősségét ruházta át vejére. Az orduban mind gyakrabban suttogtak a káni cím jövőjéről. Arüszlán egyrészt nem is a Bas Kort Ana vér szerinti leszármazottja, másrészt neki amúgy nincs is férfiutóda… Valamelyik lánya, pontosabban annak férje követi majd… De egyáltalán nem lehetne őt egyenesen átugrani? Dilay már-már férjez is mehetne…
Nem kellett e suttogásoknak Arüszlán fülébe jutniuk, őt is foglalkoztatta a jövő. Dilay a legidősebb Sári Kán unokái közül, akkor pedig az ő lányai hoppon maradnak. Sule nagyon szófogadó, irányítható, ez jó, de miként szabaduljon meg Dilaytól? Gondolta, férjhez adja valahova messze-földre. Jó eszköz lesz az ujgurokkal való szövetség megújításához. A keletről jövő csenjün fenyegetés elhárításához a kirk küzök nem elég segítség. Ott állandóan belviszály van, rendszeresek a kisebb-nagyobb lázongások. A kirk küz kán nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Végül nővére segítségével — akit a tatár kánhoz adott feleségül —, meg is döntötték uralmát. A kirk küzök szövetségesből ellenségekké váltak. Arüszlán meggondolta magát. Az nem lenne üdvös, ha Dilay is rászabadítaná az ujgurokat… Mert őt gyűlöli, az biztos… Nem, nem adhat mostohalánya kezébe ekkora hatalmat.
Unokaöccse… Féltestvérének, Ilkernek a fia, Kara (fekete). Hm… Bátyjával nem voltak túl jó viszonyban, mióta apjuk halála után Ilker helyett ő lett a mergen. Igaz, mióta elvette Ilkayt, bátyja elfoglalhatta jogos helyét az ordu élén.
Sári Kán aggastyán, és állapota egyre romlik. Eljött az ideje átvenni a helyét. Ha Kara elveszi Dilayt, meglesz a férfi örökös. Ha netán az öreg unokaöccsét jelöli ki utódjául, amíg megfelelő tapasztalatot nem szerez, valakinek uralkodnia kell helyette, — vele együtt, hiszen alig avatták felnőtté. Ezalatt végleg megerősíti a hatalmát, és lesz alkalma félreállítani Dilayt, majd Sulát hozzáadja Karához, hiszen nem édes unokaöccse, és ők lesznek az örökösök… De már nem Sári Kán örökösei, hanem az övé, s akkor pedig uralkodhat élete végéig.
Üzent Karának, látogassa meg. Atyja, Ilker azonnal gyanakodni kezdett.
— Annyi év után mitől támadt fel benne a vágy családja után? És miért téged akar látni, s bátyját nem? Nekem nem tetszik a dolog.
— Ha ártani akarna, nem kellene odahívnia. Ide küldene egy íjászt… Van elég hatalma hozzá — ellenkezett Kara. — Bosszú? Ő vette el tőled a mergeni címet, nem te őtőle. Igaz, végül megkaptad a jussodat, mióta a kán veje lett. Más borsot nem törtél az orra alá. Túsznak? Mit akarna tőled? Le akar mondatni a kánságról, hogy ismét csak mergen legyen? Na, ne má! Szóval el akar érni valamit, arra pedig én kellek neki. Ha hadi támogatás kellene, veled tárgyalna. Olyasmit akar tőlem, amire te nem felelnél meg… Amihez te már túl idős vagy… És fia nincs, csak lányai… Akiknek Arüszlán nagybátyám számára nem megfelelő férjet találniuk nem lenne szerencsés…
— Ki fog játszani… Nem ismered. Minden hájjal megkent…
— Legfeljebb nem leszek kán… Mit veszíthetek? Örök hűség nem létezik, csak hosszan tartó közös érdek… Egyelőre neki van szüksége rám.
Ilker nem tágított, elkísérte fiát. Arüszlán kedvesen fogadta mindkettejüket.
— Örvendek bátyám, mert te is eljöttél… Egykori súrlódásaink miatt nem reméltem, hogy igent mondasz meghívásomra. Örvendek, mert ha késve is, de jogos címed birtokába jutottál. Talán fátylat dobhatnánk a múltra…
— Miféle okból akarsz hirtelen kibékülni? — faggatta gyanakodva Ilker.
— Ilkay, mutasd be Karának a lányokat — jelezte Arüszlán, hogy négyszemközt szeretne beszélni bátyjával. Amint kettesben maradtak a jurtában, folytatta. — Nem épp hirtelen… Fokozatosan. De feszültségben váltunk el, és… Elhangzott köztünk egy és más. Szóval nehezemre esett. Tudod, rátarti voltam és büszke világ életemben… De elnéztem kislányaimat, amint együtt játszanak… Előtörtek gyermekkori emlékeim. Tudod, nekünk boldogabb gyermekkorunk volt. Szabadság… Lányaim körül állandóan ott vannak a testőrök, sokat panaszkodnak ezért. Mostohalányom, Dilay boldogabban élt eddig. Apósom fiatalokra bízta védelmét. Ő nem érezte állandóan, hogy felnőttek szeme előtt van. Nagyon elleneztem, de bizonyos értelemben igaza volt.
— Mostohalányodnak más a testőrsége? — csodálkozott Ilker.
— Egyelőre apósom a kán… — komorodott el Arüszlán. Majd elmesélem…
— Akadnak súrlódások, amint látom… De ha beláttad, igaza volt, miért nem követed példáját?
— Eddig jó volt — nyomta meg a szót Arüszlán. — De közben felnőttek… Dilay már hajadon, lassan eladósorba lép… Nemsokára Sula is. S ott lebzselnek a fiatal batirok körülöttük. Veszélyes dolog ám ez! Kellene nekem valaki, akiben feltétlen meg tudok bízni, s akit kinevezhetnék a testőrség parancsnokává. Fiadra gondoltam. Amint hallottam a Teremtés Ünnepén ő lett a győztes az orduban.
— Igen, fegyverrel és fegyver nélkül is! — tört ki Ilkerből az apai büszkeség. — Nálad is jobb!
— Nem ingyen gondoltam, hanem kétszer annyiért, mint amennyit a mostani testőrparancsnok kap szolgálataiért. De lenne egy fontos feladata. Ismerje ki a fiatal fiúkat, akár azokat is, akik most Dilay védelmét látják el. Át kellene venni az ellenőrzést a védelme felett. Sári Kán már nem elég erélyes. Nem jó, ha engedékeny ember előtt felel a testőrség… Nagy a kockázat, hiszen Dilay már kész nő. És fölöttébb csinos, akárcsak Ilkay. Nem lenne jó, ha baleset érné. Rossz fényt vetne a káni családra…
— És melyek a kockázatok? Kitől félted a legjobban? Mert nem külső ellenségtől…
— Csabantól, Bolan mergen fiától. Atyja ölte meg Ayit, Dilay atyját… A másik Alp, mostohalányom testőreinek parancsnoka, Csaban barátja… Összejátszhatnak. Ezért kell nekem olyan ügyes testőr, mint a fiad. S testőreimtől minden támogatást megkap majd.
Ilker sokat gondolkodott az ajánlaton, végül fia bizakodása meggyőzte.
— Ha nem Arüszlán nagybátyám ajánlotta volna a testőrséget, hanem Sári Kán, nemet mondtál volna? Nem! A kán testőrének lenni pláne nem kockázatmentes tisztség.
Azért atyja ezzel búcsúzott, amikor mergeni teendői hazahívták:
— Vigyázz magadra, fiam!
Ilker távoztának másnapján Arüszlán így küldte ki Karát lányaihoz:
— Egyelőre nem akarom, hogy értesüljenek a szerepedről, a testőrparancsnok pláne ne, hiszen le akarom váltani. Légy állandóan a közelükben, s felfegyverkezve. Figyeld meg Alp és testőrei miként őrködnek Dilay mellett! Tanulj! Természetesen velünk ebédelsz!
A családi ebédhez ülve Ilkay szemrevételezte, amint Kara Dilay és Sula közt keresett helyet magának. Titokban figyelmeztette férjét.
— Vettem észre… — felelte a férfi. — Hagyj magamra vele ebéd után.
Amikor magukra maradtak, kivallatta első napi tapasztalatairól, majd elmondta neki azt is, amit Ilkernek: a cél, átvenni az ellenőrzést Dilay testőrsége felett.
— Alpot megfigyelted?
— Igen. Ha nem szólsz, hogy testőr, talán fel sem figyelek rá. Megértettem…
— Láttam, amúgy is jól érzed magad a lányaim társaságában… Dilay…
— Sula jobban tetszik… — sietett pontosítani Kara.
— Dilay már szinte eladósorban van…
— Sula is nemsokára… — nézett alig látható mosollyal a szája szélén nagybátyja szemébe.
— Pedig akár kán is lehetne idővel Dilay férjéből… — nézett vissza Arüszlán szintén mosolyogva, figyelve unokaöccse reakcióját.
— De nem lesz… — rázta meg a fejét a fiú magabiztosan, mint aki belelát a másikba. — Ugye nem?
Arüszlán egy ideig mérlegelt a fiú szemébe nézve, aki állta a tekintetet, sőt gúnyos mosoly bujkált a szája szélén.
— Amint látom, belőled lesz valami… — nevette el magát egy idő után. — Addig is… Egyelőre még ő az örökös… Mielőtt belehabarodna másba… Ha nincs szeretője, kisebb a kockázat.
— Van már…
— De még nem száradt meg a seggén a tojáshéj…
Kara bólintott megértése jeléül: féltékennyé kell tenni Csabant. Kezdetnek. S a féltékenykedő kislegények elég idétlenül tudnak viselkedni…
Sula másnap az ebédnél elég durcásan vette tudomásul Kara hirtelen megváltozott magatartását. Ha előző napokban a jóképű fiú őt tüntette ki figyelmével, aznap végig Dilayhoz intézte kérdéseit, vele viselkedett előzékenyen. Szabályosan udvarolt nővérének. Pedig eleinte nem sok siker koronázta Kara ostromait. Hűvös, távolságtartó egymondatos válaszokon kívül a legény nem kapott egyebet cserébe. Ennek ellenére nem adta fel a sikertelen udvarlást. Látszott a magatartásán, ahhoz szokott, hogy a lányok utána forduljanak. Ezúttal eleinte nem jött be. Nem adta fel. A családi ebéd, a szülők jelenlétében nem is a legideálisabb hely kapcsolatteremtésre.
Dilay talált ürügyet felállni az ebédtől, hogy elmeneküljön. Ám Kara hamarosan ismét csatlakozott hozzá. Mivel anája és mostohaatyja sem láthatta, hogy illetlen viselkedését számon kérje, ezúttal elég nyersen próbálta lerázni nem kívánt udvarlóját. Az elég hangosra sikerült szóváltásra viszont azonnal ott termett Csaban.
— Nem hallottad, mit mondott? — förmedt rá Karára.
A nagylegény sajnálkozóan nézett le a szinte fejjel alacsonyabb fiúra.
— Mert akkor mi lesz? — nézett rá a vállán keresztül, majd Dilayhoz fordult, s megfogta a csuklóját. Kara jól számított, a lány rángatni kezdte magát, de a vaskapocsként csuklójára záródó férfikéz szorításából eleinte nem tudott szabadulni. Csaban odaugrott, s elkapta a férfi szabad könyökét, és rákiáltott:
— Azonnal engedd el, nem hallod?
Erre ugyan Kara elengedte a lányt, de hirtelen megfordulva jó nagyot lökött vetélytársán. Szeme sarkából már azelőtt megfigyelte Csaban háta mögött fekvő tuskót. Jól számított: a fiú hátra akart lépni, hogy visszakapja az egyensúlyát, de megbotlott, s hátra esett. Ám mintha megfeszített íjhúrra esett volna, úgy pattant fel, s teremtette állkapcson támadóját, aki elterült.
— Válasszátok szét őket! — süvített a levegőbe Arüszlán hangja a közelből.
Fölöslegesen, mert mire elhangzott, nemcsak Alp, hanem Arüszlán testőrei is odaugrottak, és elkülönítették őket. Indulataik fellángolása közben észre sem vették, amint a szóváltásukra pillanatok alatt jókora nézősereg vette őket körül.
— Miért nem hagytad, szétvernem a pofáját? — dühöngött Kara, amikor nagybátyja betessékelte a jurtájába.
— Nem akartam vérontást. Ha nem lépek közbe, a két testőrség egymásnak esik… Te pedig ott találtad volna magad a csata közepén. Esetleg egy karddal a hátadban… — tartott hatásszünetet. — Na, mit tanultál ebből? — mosolygott rá sokatmondóan unokaöccsére, aki a beálló csendben önkéntelenül megtapogatta kékülő állát. — Egy: sohase becsüld le az ellenfelet! Kettő: Jól körülnéztél? Mert ha igen, akkor most már tudod ki az ellenség.
Dacos hallgatás lett a válasz.
— Tehát semmit! — emelte fel a hangját Arüszlán. — Aki úgy képen törölt, hogy megkékült a helye, sőt, elterültél, mint egy zsák…
— Ha nem fognak le… — szólt közbe Kara, de nagybátyja felemelt ujja csendre intette.
— Ne szakíts félbe, amikor beszélek! — reccsent rá. — Aki képen törölt, az a mergen fia… Dilay testőrségének tagja… A testőrvezér Alp, aki lefogott, kétszer nyerte meg a Teremtés Ünnepén a viadalt…
— Én is…
Arüszlán ismét felemelte figyelmeztetően a mutató ujját.
— Vajon melyik ordu legényei a jobbak? Minimum egyenlő ellenfél… Bár az idén már lehet, lesz majd egy kemény vetélytársa… Csaban…
— Kicsodaaa?
— Csaban fegyvertelenül az idén még nem győzné le. De vívásban… nem lepne meg, ha igen. Ötéves korában már egyszer adott Alpnak egy leckét — mesélte el a történetet.
— Akkor is megölöm azt a kölyköt — dühöngött Kara bosszúszomjasan, ismét megtapogatva az ütés helyét az állán. — Kinek képzeli magát, hogy csak úgy megüthet?
— S mennyivel élnéd túl, ha egy eltévedt nyíl a hátába fúródna? Ne feledd, ő Bolan mergen fia, aki miatt Dilaynak külön testőrsége van…
— A legnagyobb ellenséged…
— Igen… Ezért tehát többet ésszel, mint erővel… S főleg türelemmel…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
