Sonkoly Éva : Végre, megtaláltam! – 10.

Nyomtatás

Hívtam tehát Andrást, hogy tisztázzam a történeteket.

A telefon hosszan kicsengett, már épp gondoltam hiába hívom, amikor megszólalt az a kellemes bariton.

— Problémám adódott, András, meg kellene beszélnünk valamit, nagyon fontos!

— Rendben! Érted mehetek valamikor?

Megállapodtunk abban, hogy újra ellátogatunk a Stühmer kávézóba, mert tartottam tőle, hogy az Ibolya presszóban összefutunk Anikóval, nem szerettem volna, ha még tovább gondolja a vele történteket.

Kevergettem a kávémat és gondolkodtam, hol is kezdjem. András türelmesen várt, hogy összeszedjem a gondolataimat, látta nem valami szokványos csevegés lesz.

— Nos? — kérdezte egy idő után.

— Mikor jártál Anikó, akarom mondani Péter háza felé? — kérdeztem azonnal a lényegre térve.

— Nem is tudom — gondolkodott —, talán mielőtt veled beszélgettem, úgy két hete, emlékszel?

— Hogyne emlékeznék, itt ültünk akkor is. Milyen volt a kertje?

— Mije? — nézett rám csodálkozva — nem vagyok én kertész, nem érdekelnek az effélék.

Elgondolkodtam, látszott rajta, hogy őszintén mondja.

— Akkor mesélj arról, hogy miért adtál fel hirdetést a nevemben, hogy eladó Péter háza?

— Mit beszélsz? Én hirdetést? Nézd, én valóban örülnék, ha azt a házat meg tudnám venni az én Ágicámnak… de hirdetést, és így? Hogy gondoltad? Más terveim vannak nekem… — mosolygott.

— Szóval nincs ilyen hirdetés a neten?

— Ha van is nekem ahhoz semmi közöm!

— Akkor?

— Mondd már végre, mi bánt?

Elmondtam elejétől kezdve mindent, a beszélgetésünket Anikóval, Péterrel.

András figyelmesen hallgatott, aztán nekem úgy tűnt teljesen őszintén megszólalt:

— Sok mindenre képes vagyok Ágicáért, de ilyen aljasságra nem! Amit a múltkor mondtam neked, az csak annyit jelentett, hogy örültem volna, ha segítesz nekem abban, hogy néha tudjak valamit Anikóról, Péterről… valahogyan rávegyem Pétert a ház eladására. Ennyi, és nem több! Báár, amikor beszélgettünk, eléggé dühös voltam. Igyekeztem leplezni, mert nem szerettem volna beszélni róla, de most hogy megnyugtassalak, elmondok valamit. Ígérd meg, hogy köztünk marad, mert úgy tűnik nekem, Anikó még keresni fog azért-azért…

— Természetesen! Nem szokásom híreket hordani, amit most elmondtam azt is csak magam miatt, nem is tudom, mibe keveredtem.

— Hát még én! — és beszélni kezdett:

— Tudod, van nekem egy testvérem, Tamás egy évvel fiatalabb. Együtt nőttünk fel, egyformán gondolkodunk sok mindenről. Nos, Tamás munkatársa volt Péternek, szereti a szép nőket, akárcsak én — kacsintott, amit igyekeztem észre sem venni — ismerkedni is hasonló módon szokott. Így aztán akár Anikót is megismerhette — legyintett a kezével — bár mit tudom én, lehet, hogy… ez már nem is érdekel! De, és ez az, amit kérlek, ne adj tovább! Pár nappal ezelőtt láttam őket együtt az én Ágicámmal. Vásárolni mentem, és ők akkor pakoltak a parkolóban Tamás autójának csomagtartójába. Valahogy olyan rossz érzésem támadt.

— Tudod, hogy valamikor, régen…? — hirtelen elhallgattam.

— Hogy Péter együtt találta őket? Akkor hagyta ott Ágicát? Igen, Tamás elmondta tegnap.

— Tegnap?

— Elmentem hozzá, kérdőre vontam. Csak segített Ágicának, mert megkérte, mivel én vidéki úton voltam.

Eszembe jutott, amit Anikó mesélt, a kis puszi, fül mögé, ott a pénztárnál. Lehet, hogy András ennyire naiv, vagy nagyon szereti a testvérét, no meg Ágicáját? Bármelyik igaz lehet, de most jobb, ha ezt megtartom magamnak.

— Hogyan tovább? — kérdeztem.

— Ha hinni lehet mindenkinek? Testvérnek, Neked?

Felvontam a szemöldökömet.

— No, ne sértődj meg, tudhatnád milyen világban élünk! Itt már semmi sem szent, senkinek!

Elgondolkodtam, valóban másféle világban élünk, mint korábban.

— De akkor, amit én hallottam, a kert, a kiskutya?

— Látod, erre nem tudom a választ. Ha csak?

— Ha?

— Mit gondolsz Anikóról?

— Mit kellene gondolnom?

— Nem tudom, nekem úgy tűnik, nagyon megszerette a kényelmes életét. Gyere, hazaviszlek! Úgy látom lesz min elgondolkodnunk.

Hazaérve igazat adtam Andrásnak.

Akkor, most hogy is van? Ágica és Tamás? Anikó, a kényelmes élet? Péter válópere, új karikagyűrűk? A cél érdekében… Anikó? Ennyire megszerette a kényelmes életét? De hát én mindig segítettem neki és most, most engem is kellemetlen helyzetbe hozott… Vajon miért?

Akkor ugyan miért mondta András, hogy segítségére lehetek még? Csak annyi, hogy híreket akart, ugyan mit kezd vele? A lényeget úgy is tudja. És most szót sem ejtett arról, hogyan vásárolná meg mégis a házat Pétertől az ő Ágicájának? Kié is igazán Ágnes, Ágica?

A sok kérdéstől zúgó fejjel aludtam el.

Folytatása következik