Bolti mérlegen mért elhegedülést tessék,
sőt, szélröptű, riadt struccok,
ibolya kókasztása is belefér
barnán lángoló égboltozatunk
szárnyas értékrendjébe.
Az egész akkor törik rengeteg,
sajátosan zöld vágóélű darabra,
amikor a levadászott
és aláhullt napfény nyögéseit
segélysikolynak értelmezzük,
s gémeskút lelógó láncáról, pecabottal
szeretnénk visszahúzni,
hogy valamit mentsünk a menthetőből.
Most lelankadó szellemiséggel
bámulunk ide-oda.
Kitörésünk olvadt lávája sokszínű kéreggé
dermedt, az egész fagyott, talajtalan
kőhátuszonyán ibolyák virágoznak.
Málló világban, padról nézem magunkat.
Sem zománc, sem kéreg, de fogak, sőt,
elkormozódott, jótékony ajánlatok
szivárvány feketéje sem látszik,
csupán egy óriás elektromos kisülés,
ami képes megmozgatni a konzervdobozokba
zárt szívtelenség kialudt gyertyalángját.
Amott kiderül, másfelől elsötétedik a kongó
esztelenség.
Egyszerre harapunk
közös mutatóujjunk végébe.
Mázsányi, megpimpósodott lelkiismeret-furdalás
maradt csak és egy nyitott kérdés.
Vállalkozgatunk,
vagy végre tényleg vállalkozunk felcserélni az
esztelenséget ész-szív-lélekkel?
Akárhányan visítják szennyes kosarunkba a
maguk igazát,
nekünk egészen másfelé mozdul árnyékkal is
működő napóránk.
Hát tessék, tessék, hölgyek, urak!
Legutóbbi módosítás: 2017.07.27. @ 21:12 :: Boér Péter Pál