Egyszer még megnézném a tengert,
látnám, hogy összeköt
két húrt a csillagok között,
és látnám kékbe mártózni az embert
a szelíd hullámok fölött.
Tudom, hogy sós, a vize ihatatlan,
de álnokul csöpög
a csorbulós pohár fölött,
a szomjad oltaná is szakadatlan,
de mint az egek könnye, hömpölyög.
Irdatlan víz, de téged mégis érez,
bár poharad törött,
mosatlan emlékek között
visz közelebb a végtelen izéhez,
és arcodon, mint sziklán, mennydörög.
Legutóbbi módosítás: 2017.08.10. @ 07:41 :: Böröczki Mihály - Mityka
