Magamban ülök a plafonon,
Órák óta tartó láz gyötör,
A hideg ráz, testem elhagyom.
Üresen áll már a szerkezet,
Eltűnt a szeretet, a harag,
Nincs benne semmi, ami élet,
Hangtalanul, nyersen csak ott áll,
Nem is rezzen, már nem is szisszen,
Amíg a lelkem az égben száll.
Repülj lélek, hol madár sem jár,
Oda hol van még tiszta lélek,
Hol a telet felváltja a nyár.
A nap felkel újra és újra,
Előtted áll a lehetőség,
Szállj az ismeretlenen túlra.
Hiábavaló a szürkület,
Maradj elmúlás és végtelen,
Légy magad az élő ítélet.
—
Kedves Levente! Versed naplóba javaslom. Előzőleg felkerült verseidhez mérten gondolom úgy, hogy tudsz te ennél jobbat is. A rímek hiánya még nem volna zavaró, de ahol van, ott gyenge rímek szerepelnek, és elcsépeltek: nyár-jár. Áll-száll. A szóismétléseket pedig érdemes elkerülni, főként egyetlen versszakon belül.
Tisztelettel: Kőszeghy Miklós
