Naplóbejegyzés
2016. szeptember 12. délután
Koppenhága
ÚGY gondoltam, este elmegyek a Tivoliba, érdekes, világraszóló kínálatából választok néhány nekem valót, de addig csupán a zárt kapun keresztül a távolság dimenzióit fotómra fabrikálva lopakodok a széles sugárutat szegélyző látványok közt befelé, a többit majd este.
Egy idekeveredett gyergyóalfalui srác készít rólam idekint fotót; leguggol, hátrál, jobbra megy, aztán mégis bal felől lesz jó az árnyék, pózolok kényszerű mosollyal az arcomon, eszembe jut, be kell húzni a hasam, az talán segít szilfidebbnek látszani, végül is mindegy, nem kiállítási kép lesz, csak emlék.
Időbe telik átjutni a tér túlsó felére; két oldalt széles bicikli utak, meg a háromszoros közlekedési lámpasor, nem szinkron, a járdaszigeteken utcányi tömeg torlódik, idegen illatok, arckifejezések, ruhák, jönnek szembe, pereg, mint mozifilm a retinára, megelevenedik majd, ha a félbe maradt mozdulatokat újraindítom az emlékezet projektorával.
Várakozom a tér túlsó oldalán is, az Andersen szobornál, mire eljön az intimitás perce, egyedül vagyok, elkopik a tömeg, s egy épp odacseppenő mongoloid arcú bámész turista elkészíti a képet, bár ilyet a sétálóutca kirakatüvegei beállítás nélkül is egy-az egybe mutatnak, igaz, háttérként a mögöttem hullámzó tömeggel.
Sétálóutcák, terek parkok, utcai életképek jutnak eszembe, amiket átéltem valahol, valamikor. A mostani is bekerül a pillanatok hangulatalbumába – ahogy világjárásaimban a magam helye és szerepe – és külön fejezetbe a miértek és válaszok, döntéseim igazolására.
2017. szeptember 8.
*
Legutóbbi módosítás: 2017.09.08. @ 21:06 :: Koosán Ildikó
