szemközt egy ismerős sétál
kalapot emel a kirakatnak
amelyben én meg a terasz tükröződünk
nekem nincs kalapom
emlékeim vannak
de le kell másznom a kútba
szűk henger az élet
alján felejtéskavicsok
s ha jól összerázom őket
emlékezem
kaleidoszkóp
mindig másképpen
ugyanaz
(szívemben törött gerincű
búgócsigák
tenyeremben elkopott
kifutópályák melyekből
hamis jóslatok születnek)
föltekerik a ponyvákat
így látszik
amint a naptár rácsai
a lemaradt fecskéket
foglyul ejtik
mert
mindegy a hónap neve
a név-nélküli tenger is
elér a horizontig
felhők kovászát dagasztja a szél
(valahol leszedik a ruhákat
s a madarakká változott csipeszek
elrepülnek egy asszony mosolyába
messze)
esik
morzecseppek
S.O.S
süllyed a nyár
s mint el nem küldött
szerelmes leveleket
hártyás szárnyait
kitinje alá hajtogatja
egy elkésett bogár
