A csupasz ágak meredten nyújtóznak az ég felé, apró szemű hideg eső áztatja a kabátunkat, de az örök város hangulata így is magával ragad. Elmélázva ballagunk, a paloták, templomok, terek elbűvölnek.
Bámulva csodáljuk a Lateráni Szent János Bazilikát. Pontos neve: Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház.
Hihetetlen értékek, gazdagság. Három méteres remekbe készült márványszobrok köröskörül a főhajó mentén. A „város” híres személyiségeit ábrázolják. A falakat, a mennyezetet, kupolát aranyban tobzódó díszítések, neves festők képei borítják.
(Nekem az áhítat hiányzott, a fotózkodó tömeg közepette!)
Szemben vele, a tér sarkán egy csöppet sem hivalkodó épület rejti a híres lateráni 28 lépcsőt. A Szent Lépcsőket. A legenda szerint ezeken a lépcsőkön ment Pilátus elé a megalázott, megostorozott Jézus Krisztus. A lépcsőre lecsepegett vérének nyomai ma is láthatók. A márványlépcsők Jeruzsálemből, az Antónia várból származnak — a hagyomány szerint. Onnan hozatta Rómába 326-ban Heléna, Constantinus császár anyja. A lépcsőkön csak térdelve, imádságokat mondva lehet felmenni. Lefele egy másik lépcsősor vezet. Sok híresség, pápák, királyok is megtették ezt a zarándoklatot, de feljegyezték, többek között, hogy 390-ben egy rossz életű asszony is, bizonyos Fabiola fejére hamut szórva térdelve felkapaszkodott a lépcsőkön, s így nyert bűnbocsánatot.
(Megjegyzem így zárójelben, hogy a Fabiola név azért ragadta meg a figyelmemet, többek között, mert a névnapja mindjárt Karácsony után van, december 27-én. De ez egy másik Fabiola, aki római szent volt! A másik, aki eszembe jut pedig nem más, mint Fabiola belga királyné, teljes nevén Doña Fabiola Fernanda María de las Victorias Antonia Adelaida de Mora y Aragón)
És akkor ott van a tér — a Navona tér.
A tér, ami Domitianus császár cirkuszának a helyén terül el, megőrizve annak méretét, alakját, formáját. Circus Agonalis (Küzdőtér). Nagyobb volt, mint a Closseum, és az akár harmincezer néző befogadására is alkalmas stadiont főként ünnepi és sport rendezvényekre használták, valamint vízi parádék, versenyek színhelyeként is szolgált. Hírhedt hely volt az aréna a középkorban is, hiszen itt hirdették ki 1520-ban a Luther Mártont kiközösítő ítéletet és itt vetették tűzre a műveit.
Idekívánkozik Szent Ágnes legendája is, hisz az ő emlékére építették a Sant’Agnese in Agone templomot. A templom homlokzatát Borromini tervezte.
Íme, így szól Sz.Ágnes legendája: Diocletianus császár idején élt, szülei keresztény hitre tért római nemesek voltak. Tizenhárom éves korában — így szól az egyik legenda — a prefektus, Sempronius nevű, a fia számára feleségül kérte Ágnest, de a lány elutasította. A sértést a nagyúr nem tudta megbocsátani, és halálra ítélte a leányt. A római jog azonban nem engedélyezte szüzek kivégzését, a prefektus ezért más büntetést eszelt ki: a bordélyházba akarta küldeni, s az utcán meztelenül vonszoltatta végig. Ágnes imával fordult segítségért Istenhez, mire haja megnőtt és beterítette testét elfedve így szégyenét. Más csodák is történtek — a férfiak, akik meg akarták erőszakolni, megvakultak, ekkor máglyára dobták, de a tűz kialudt, erre a katonák parancsnoka kardjával lefejezte. Koponyáját a Sant’Agnese in Agone templomban őrzik.
Olvastam egy másik legendát is, ide másolom az eredeti szöveget:
„A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották.
A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.
A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
— Ágnesnek hívnak.
— Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszeríttettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
— Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:
— Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:
— Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
— Állj meg, kapitány! — hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.
— Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik — mondta.
Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
— Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
— Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
— Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! — kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:
— No, válassz, melyiké akarsz lenni? Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!
— Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené.
Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:
— Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
— Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség.
Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában”.
(Diós István: A szentek élete)
A tér mostani neve Navona tér, ahol három gyönyörű kutat csodálhatunk meg. Az északi végén a Mór kútja (Fontana del Moro), délen az Üstkovácsok kútja (Fontana dei Calderari), és középen a Négy Folyam kútja (Fontana dei Quattro Fiumi). Ez utóbbi Gian Lorenzo Bernini alkotása — férfi alakjai a Nílust (Afrika), a Gangeszt (Ázsia), a Dunát (Európa) és a Rio de la Platát (Amerika) jelenítik meg. A kút közepén a sziklatalapzatról egy egyiptomi obeliszk nyújtózik a magasba. Külön érdekessége az alakoknak, hogy a Nílust megjelenítő szobor arcát lepel borítja, jelezve, hogy forrása akkoriban még ismeretlen volt.
Ehhez a kúthoz is fűződik egy legenda, ami nem olyan véres, mint az előbbiek. A Rio de la Plata, azaz Amerika folyamistene bal kezét, nyitott tenyérrel, mintegy ijedten magasba emeli, mivel attól fél, hogy a vele szemben levő épület a Chiesa di S.Agnese menten összedől és szeretné elkapni. Ez alatt Nílus eltakarja az arcát, ne is lássa, hogy mi fog történni. A helyzet a valóságban az volt, hogy Bernini és Borromini riválisok voltak s ezt az ellentétet színezte ki a népi fantázia. Igazából a kút a szobrokkal mintegy három évvel hamarabb készült el, minthogy Borromini elkezdte volna a templom építését.
Ennyit a legendákról…
Legutóbbi módosítás: 2017.12.27. @ 20:18 :: dr Bige Szabolcs-
