Kozák Mari : Döbbenet

 

Látod anyám
fekete a ruhám
és ajtóm előtt zokog a hajnal
virágzó fáimról
földre hullnak az ágak
levelek nélkül fáznak.

Te is csak ülsz
öledbe búvik a magány
reszkető ujjaid közt
gyöngyöt fűz a reggel
imakönyved csukva
nem szólsz soha.

Emlékeket raksz sorba
csendes a napod
az ajtót lesed
fiam várod szüntelen…
tudod anyám
a tavasz ellopta életem.

Látod anyám
angyalok jönnek sorba
lányod unokád majd egész család
te hallgatsz ülsz csak
öledben ringatva a magányt
fiamra vársz.

Minden ablakon jégvirág
fázósak a napok
hajlott hátadon szűköl
az a fekete kabát
ujjad földre ejti az imát…
csillagot látsz.

Látod anyám
fekete a ruhám
és ajtóm előtt zokog a hajnal
virágzó fáimról
földre hullnak az ágak
levelek nélkül fáznak.

Legutóbbi módosítás: 2017.12.07. @ 20:21 :: Kozák Mari
Szerző Kozák Mari 117 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.