Tintaszív
Kis asztalomra már rászáradt a viasz,
kialudt rajta a hajlongó gyertyaláng,
fodrozódó füstje száll s véle a Tavasz,
recsegő fiókom mélyén csak a szú rág.
Előttem éltem lapjai – megsárgulók –
sötét tintafolt, szép szavakat összemos.
Megfakult sorok közt rejtőzik ezer csók,
mézíz ajkakon csillan a könny, harmatos.
Mából mossa nyomát a hűs borospohár
átitatván az elmúló szép éveket,
tán rejt még oly szép tavaszt a látóhatár,
s ha nem, tintaszívben temet mély szerelmet.
Legutóbbi módosítás: 2017.11.09. @ 20:23 :: Németh Alexandra Zita
