Arra gondolt, most az egyszer ő is megcsinálja. Úgy öltözik fel, pontosabban vetkőzik le, ahogy neki nem lehet. Bátorság, kisanyám! Oly sokan túlélik. Lépjünk ki a nyakigzártság komfortzónájából, mutassuk másik arcunk. Arcunk? Lesz, ami lesz! Ha kokottnak kell kinézni ahhoz, hogy őt is végighallgassa végre valaki, vagy észrevegye, ám legyen. Vágjunk neki. Mission impossible…
Remegett a lába, ahogy felhúzta rá a pókháló vékony harisnyát. Félt. És emlékezett arra, amikor az ilyesmi még napi rutin volt, nem lehetetlennek tűnő vállalkozás. A komódot leellenőrizte, mielőtt elindult. A gyerekek fiókját kissé kihúzva hagyta, hogy legyen elég friss levegő, persze, gondosan be is takargatta őket. A férjét jó erősen betolta, nehogy kiessék, miközben forgolódik. A harmadik fiókba behajtogatta az unalmaskék farmert meg a garbót, amit mindig hordott. Lejjebb már nem hajolt, csak a lábával belökte azt, amelyikbe a teendőit tartalmazó cédulákat dobálta be gyorsan. Majd sokáig állt a komód előtt. Ha ma este történne valami vele, ez maradna utána, ez a négy fióknyi élet. Szép élet. Mondanák sokan. Te meg elégedetlenkedsz itt! Mondanák sokan. Erre gondolva majdnem lerúgta lábáról a magassarkú csizmát, hogy mégiscsak itthon marad, mint oly sokszor. Aztán eszébe jutott, hogy legutóbb gyávának nevezték, amiért nem mer lépni. Csak kettőt előre, egyet hátra. Hát, az első lépés megvan. Már megint másokhoz méri magát. Erre a gondolatra elmosolyodott, merthogy akkor mi van? Megáll a föld forogni? Ki nem méri magát mások elismeréséhez.? Így szocializálódunk. Így válunk emberré.
Amúgy tök szívesen maradna itthon, mert hűvös van, fáradtság van, hit nincs. Nincs semmi jóban. Végiggondolta a papolásokat az ölelésről meg az életigenlésről. Szép gondolat – nyugtázta. Letörölte az élénkpiros rúzst. Felkent egy halványabbat. Egy lépés hátra. Mosolygott.
Nekiindult a Kazinczy utcának. Végigmosolyogta az éjszakát az összes lehetséges helyen, ahol emberek fordultak meg. Végighallgatta az összes szivárványszínű világmegváltó bölcsességet, megölelt minden részeg ex és leendő exférjet, együtt érzőn. Végtelen koccintások csengtek az éjszakában.
Aztán arra eszmélt, hogy a Vígnél van. Lerogyott egy padra. A barátnőjétől kölcsönkért szuper divatos kabátkát, a bordói vöröset, a legutolsó kocsmában hagyta. Fázott. Fogalma sem volt, miért indult el. Ki ő. Honnan jött, hová tart. Miért? A hideg sem érdekelte. Csak ledőlt. Fáradt volt. Holtfáradt.
Legutóbbi módosítás: 2017.10.28. @ 19:37 :: Kovács Ágnes