Pia fraus
A költő nem hazudhat, kevés ehhez az önszerelem,
s nincs az az eszme, Petőfi, póz, se Ady,
aki effélét érdemelne. Igazság van,
prófétája szegény, jó, ha nem kereszten végzi,
díjazhatják, átkozzák, helyére teszik: a semmi
mellé koronként, de mint a bolondra: figyelni kell.
Játékunk fölött, átfogóbb szabályok éltetik, ha ír,
de ha hallgat, tudjuk meg annak okát is,
mert nem hazudik a költő, ha mégis, nem az.
Akciós mosás egyszínûekre
Kisebbségbe kerültem,
hiába piroslik az orcám,
nem értek egyet önmagammal;
hányom a falra a borsót,
nincs ki letakarítsa,
végső remény:
megint a gravitáció segít,
ahogy Adynak egykor,
a kőhajításnál az orcára esés;
mert a hűség – végül is –
sorskérdés,
ez az anyázó hazafiság,
talán már Kölcsey
így volt vele, az egész
Herder utáni magyarság,
mert vállvetve dolgozzuk meg
a férgekkel e földet,
‘amelyből’
s trágyázzuk a szellemet,
ha magasra sikerül.
‘Hazajövök és honvágyam támad’
– semmi baj,
majd visszaverjük –
gondolta reális énem és értem,
bár csuda tudja,
minek e napi benső zászlófelvonás,
hisz gazdasági kényszerből,
túlélő logikából
volt már javaslatom:
kisebb a költség,
nagy a hatás,
alakítsuk a trikolórt bátran:
foltozzuk közepét,
tetejét és alját más színűvé tegyük:
középkolorrá;
s lengessük fennen,
húzzuk fel jó magasra napjában,
a mi napunkban,
mert eljött végre ez is:
éljen, éljen
a három szín végre
megbékélve az egyben,
lengjen fennen,
hirdesse örök nemzeti dicsőségünk
a lehetséges keretek közt,
hogyha még szabad:
büszke fehér!
Ady hegyre megy
Mert Nietzsche tévedett:
Isten csak tetszhalott,
de hogyha újra lesz,
addigra nem vagyok.
Ébren az őrület,
fekete zongora
lecsapott fedele
visszhangja sem maradt.
Minden egész eltört –
a gyász kiteljesít
együtt hisszük azt, hogy
sohase volt ez így.
A nagy cet írójának ürügyén
Dionüszosszal megbeszéltem,
nem szeretném Ady útját járni,
ő amúgy is csak zseni, mi más,
én meg nem könyvelőnek,
de mindennek jöttem,
azóta is csak könyvelek –
amit nem úgy csinálok,
mint az önigazoló emberek.
Nekem életem is lenne,
ha tudomást vennék róla,
még mitizálnom sem kell,
mint az érmindszentinek.
Nincs cigim napi hetven,
egyetlenet sem szívnék,
a bor öt liternyije minek –
józanon vagyok kapatosabb;
nekem az orvos javallta estére
a vörös bort vérképzőnek, mert
jobb, ha nem szűrnek ki vér-
adásnál, hogy gyenge a haemoglobin.
Utolsó magyar – van utánad is élet;
történelem nincsen, csak narratívák,
irodalom az egész világ, meg színház –
bár ez olyan nekem, mint cseppben
a tenger, de akkor hol is a bálnánk…