Hidegen ásít a kályha szája,
nincs parázs sem, a hűlt hamu alatt,
nyomor, magány vert tanyát a házban,
mélyről, mélyebbre egyre így halad.
Lábánál egy vénséges vén macska,
dorombolva, éhgörbén, göthösen,
kopott ablakán szél süvít be metszőn,
hintázik a gyűrött csipkeszéleken.
Halovány testéből szökőben az élet,
kendője alá tűrte szegény-szégyenét,
fáradt arcán a kín jár részeg táncot,
amíg végül majd a túlsó partra lép.
Legutóbbi módosítás: 2018.01.10. @ 21:00 :: Naszluhácz Judit