Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 7.

Nyomtatás

7.

Robert ezen események után nem nagyon akart érintkezni a többi utassal. A reggelit, ebédet és vacsorát a kabinjába kérette. Csak Katyerinának volt hajlandó engedni, és esténként, amikor a fedélzet elnéptelenedett, sétálgatott vele kettesben.

— Mondja meg nekem, mi szükség volt erre az egész átkozott színházra? Mert színházasdit akart játszani ez a miszter Cambell. Be akarta nekem bizonyitani, hogy ő valaki, és én még a pénzemmel együtt is egy senki vagyok.

— Ugyan már, Robert! Az lehetséges, hogy borsot akart törni az orra alá, ami sikerült is. De ne gondolja, hogy ő ezzel valamit bizonyítani akart volna magának és másoknak.

— Katyerina! Én tudom, hogy azért rendezte ezt az egészet, hogy ő, mint angol állampolgár, többre képes, mint én. Sikerült neki. Remélem most boldog ember, hogy az étteremben nem kell egy asztalnál ülnie, egy jöttment törökkel. Pontosabban egy jemenivel.

Marseilles-ig nem mutatkozott sokat a kabinján kívül. Marseilles-ben valami nem tetszett a francia hatósági embereknek. Többször is az iránt érdeklődtek, mennyi időt akar eltölteni Franciaországban. Katyerina kénytelen volt közbeavatkozni, hogy Robert az ő „kisérője”. Persze ezután simán kijuthatott, és nem is vizsgálták át a poggyászait.

— Na látja, kedves Katyerina — kezdte Robert ismertetni az észrevételeit —, vannak mindenütt kivételek, akiknek elég egy szót szólniuk, és mindjárt minden el van intézve.

— Engem valóban ismernek erre, hiszen gyakorta járok errefelé. Miért kezelik magát másképpen, mint engem?

— Maga az, aki nem ért engemet! Önt másképpen kezelik egy határon? Azért mert nő? Kötve hiszem. Inkább azért mert másfajta az állampolgársága.

—  És ha igen? Maga mindent észrevesz, és utána még megjegyzéseket is tesz. Persze, hogy ez nem tetszik a hivatalos személyeknek. Ha tartani tudná a száját, mint ahogy nem, jóval könnyebb lenne minden. Nem képes megjátszani a csendes kisembert, noha nem is az?

— Nem vagyok képes! Nem szeretem, ha más elbánásban részesítenek. Nem kell, hogy kivételezzenek. Bánjanak úgy velem, mint bárki mással.

Ahogy mentek kifelé a kikötői negyedből, egyre jobban belelendült volna Robert vitázásba. Ám Katyerina nem engedte.

— Ígérjen meg most nekem valamit. Nem beszél a sérelmeiről, észrevételeiről nyilvánosan, pláne hivatalos emberek társaságában. Bízzon mindent rám. És csak akkor meséljen, ha négyszemközt vagyunk, nincs hallgatóság.

A kikötői negyedben főleg az arab nyelvet lehetett hallani. Elvétve franciát is.

— Ezek az emberek bevándorlók, vagy franciák? — kérdezte Robert.

— Franciák.

— Miért beszélnek arabul, ha franciák?

— Ők a gyarmatokról származnak, és ezért beszélgetnek egymás közt arabul.

— Szóval hasonló a státuszuk, mint nekem Angliában. Ám őket itt, ha jól látom, nem különböztetik meg úgy, mint minket „idegeneket” Angliában. Végső soron mi is ugyanúgy angolok vagyunk.

— Nézze, Robert! A gyarmatokról származók franciáknak tekintik magukat. De ne tévessze meg a látszat. Itt a kikötői negyedben bárki bármilyen nyelven beszélhet. De látni fogja, hogy bent a városban nem szívesen használják a saját nyelvüket, hanem a franciát. Ebben nincs semmi meglepő. Londonban is, a magához hasonlóak angolul beszélnek, ha nem egymásközt vannak.

— Igen, ez valóban így van.

— Minden országban, ha ön „idegen”, vagy bevándorló, az illető ország nyelvét köteles megtanulni. Ha egy társaságban olyan nyelven kezd beszélni, amit nem mindenki ért, furán fognak magára ránézni.

— Mindez természetes. Senkisem boldogul olyan környezetben, ahol nem képes kommunikálni. Ám az sem fair, ha tudják azt, hogy bevándorló, pontosabban gyarmati, mégis elvárják a tökéletes nyelvismeretet. A hivatalnok persze nem köteles megérteni a gyarmatról származó nyelvét.

— Most megint olyant mondott, Robert, ami csak féligazság. A megszállók elvárják azt azoktól, akiket leigáztak, hogy elsajátítsák a nyelvüket, szokásaikat.

— És maga szerint, Katyerina ez normális? Ha én csak arabul akarok beszélni, mert az az anyanyelvem, nem tehetem, mert a megszálló hatalom ezt nem beszéli.

— Bizonyára nem ismeretlen ön előtt az a mondás, miszerint „jaj, a legyőzöttnek”. Manapság nem ölik meg a legyőzöttet, de kényszerítik bizonyos szabályokra. Tudom én is, hogy ez nem demokratikus. Oroszországban a cár, nem fogja megtanulni a nem oroszajkúak nyelvét. Tudja, hogy hány nyelvet kellene beszélnie akkor?

— Nem, de biztosan sokat. Ennek ellenére viszont a cár tud franciául, illetve más nyelveken.

— Ne keresse az igazságot Robert. Az egy olyan dolog, ami van és nincs.

Egy újságos stand előtt Robert megállt egy pillanatra. Aztán megvásárolt egy arabnyelvű folyóiratot. Meglobogtatta Katyerina előtt.

— Nézze meg ezt! Egy arab nyelvű lap. Biztosan nem a helyieknek, hanem a turistáknak van.

— És meglepődne, ha azt mondanám, mindenkinek készült, aki ért ezen a nyelven?

Robert elgondolkozott a hallottakon. Katyerina leintett egy bérkocsit, bemondta a címet. Az utazás alatt, amig kavargott velük a kocsi a marseilles-i forgalomban, Robert az arab újságba merült.

— Mi a fene — kapta fel a fejét.— Megnyitották a szuezi csatornát. A franciák és az angolok üzemeltetik. Egyiptom csak morzsákat fog kapni belőle. Lefogadom, hogy az angolok rövidesen kisajátítják maguknak Ádent. A Közel-Kelet egyik jelentős kikötője. Eddig alig volt arra forgalom, de a csatorna megnyitásával ez most jelentősen meg fog nőni. Az angol meg pénzéhes, megszerzi magának a töröktől. Eddig sem volt valami fényes a helyzet Jemenben, de ezek után, ha ez bekövetkezik, még rosszabb lesz. A sok portyázó beduin törzsek majd elosztják egymás közt a területeket. Eddig is ez volt, miért változtatnának rajta? A törököt nem érdekelte, az angolt meg, ha ott lesz, Ádenen kívül más nem fogja érdekelni. Hogy magában Jemenben mi lesz, az a legkevésbé.

Miután Katyerina minden teendőjét elintézte, tovább utaztak Hollandiába. Az itt látottak és tapasztaltak Robert eszébe jutották régen nem látott szüleit. Egy postahivatalból levélnek is beillő táviratot adott fel. Ebben közölte velük, hogy jól van és megírta eddigi élményeit. A legfontosabb persze nem ez volt, hanem az egyéni véleménye és ötlete.

„Megismerkedtem Amszterdamban egy híres gyémántcsiszolóval. Meséltem neki rólatok. Erre tett egy ajánlatot, hogy ha hajlandóak vagytok áttelepülni Hollandiába, nagyon nagy karriert és sok pénzt tudnátok vele közösen csinálni. Herr Adler azt is mondta, rövidesen meg fog szűnni a török uralom, és az angolok veszik majd át az irányítást. Eggyel több ok arra, hogy otthagyjátok Jaffát. Itt mellékelem Herr Adler címét. Lépjetek vele kapcsolatba. Beszél az angolon és hollandon kívül még törökül. Legközelebb majd az Orosz Birodalomból fogok levelet küldeni. Jelenlegi „munkaadóm”, akinek a kisérője vagyok, oda igyekszik…”

Pár mondatban még megírta a további elképzeléseit, és megígérte, mihelyt állandó címe lesz, ír részletesen.