Lángol a hóvirág az olvadó hó felett,
leheletnyi a föld, éppen hogy látható még,
napszikrák hegyén szivárvány-angyal lépeget,
ha megtehetném, puha szárnya végén lógnék.
Fényarcú gyermekként a mennyországot járnám,
de titkos tűz marasztal karjaidba hullva,
és míg te farkast játszol, leszek én a bárány,
ki éhes sejtjeidet csillagokká gyújtja.
Legutóbbi módosítás: 2018.03.09. @ 17:14 :: Zajácz Edina