“Mit is képzeltél magadról, drágám,
hisz én még mindig a tél vagyok!”
hisz én még mindig a tél vagyok!”
Ment a hajnal kitömött batyuval,
vállára vetve fityegett a hó.
Nem törődött ezer nyűg-panasszal,
hogy februárra ez már nem való…
Csak ballagott a hosszú üres úton,
előle el is bújtak mind az emberek.
(azt elfeledtem említeni kérem:
vasárnap volt). Mindenki szendereg.
A pirkadat hintette terhét széjjel,
nyomában lassan reggel lépeget.
Csodálkozott. Nem tudta, hogy az éjjel
becibált fölé néhány felleget.
A február csak húzott egyet száján,
magában csendben kuncogott:
“Mit is képzeltél magadról, drágám,
hisz én még mindig a tél vagyok!”
Legutóbbi módosítás: 2018.02.08. @ 19:22 :: Havas Éva