Az ember végül, miután benyel
kellő mennyiségű József Attilát,
és a megváltás nem sikeredett,
nincs futószalag vörösfény véggel,
s a fakó-nedves világvégi belvilág –
legföljebb a semmi ágára aggatva;
és megmarad a végső szégyen –
akkor mit tehet az ember, ki túlél
a maga iksz-éves halhatatlanságában,
mert rosszul olvasott, s rosszabbul élt,
mert még mindig van érzéketlenül;
lehet-e óda ebből, legföljebb irónia,
mert irónia ott van, ahol csak vagyok,
de Istennek humorérzéke nincsen,
hiába, hogy a nyugodt Marosra
s homlokomra kiülnek a csillagok –
József Attilának sincs, de én vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2018.01.14. @ 13:49 :: Petz György