Néha álmodom, hogy járok a fényben
tétova búval, ártatlan szerényen.
Én a cseppnyi még árnyékot sem vetek,
de máris fújjolnak nyegle emberek.
Nem irigylem fényük, sosem volt erényük,
mégis én vagyok álmaikban rémük,
mert tollam alatt a vékony cikornya
kietlen lelküket vallatóra fogja.
De inkább mégse, mert csak röhög a válasz,
víg drogvigéc passzusokat nyálaz,
törvényeket lövell, s ha nincs régi,
gyárt újabbat, mely páncélingként védi
Hagyjuk a rivaldát, hamis a fénye
nagy izzó tűz, ’mi a miénk, az kéne!
Legutóbbi módosítás: 2018.02.17. @ 18:55 :: KKovácsKároly