Hóvirág bókol lábam előtt,
indulok oda, hol a türelem végtelen,
a várakozás mindennapi teendő,
s ha gyermek vagy unoka betoppan,
redőt simít arcukon az öröm.
Házi áldás nem díszeleg a falon,
üzenetét szívükbe hímezték,
hűséggel őrzik ma is az otthont,
a kétkezi szentélyt,
a szülői szeretet kályhamelegét.
Aranyszín húsleves gőzöl a tűzön,
a sütő pirongatja kedvenc rétesét,
s bár ügyesen kezelik a modern telefont,
lelkükben a múlt,
mint örök ómen, elevenen él.
A gyermek soha sem nő fel,
szájukon a kislányom, kisfiam
önkéntelen szavak,
rég vágyott ajándék a dédunoka,
ha apró kezével a ráncos nyakban matat.
Ők az én templomom,
a fáradhatatlan áldásosztók,
hitükből merítek minden nap erőt,
aggódva figyelem sajgó tagjaik,
ahogy vállukat nyomja a kiszabott idő.
Legutóbbi módosítás: 2018.03.11. @ 20:56 :: Bereczki Gizella - Libra
