Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 18.

Nyomtatás

18.

Katyerina rábeszélte férjét, hogy hallgasson a szüleire, és tanulja ki náluk az ékszerész szakmát. A beszélgetés után el is határozta, hogy visszatér, ha megvették a házukat Franciaországban, ahová gyerek nélkül utaztak, a nagyszülők örömére. Robertnek megtetszett egy ház, ami még árban is kedvező lett volna, ám Katyerinának nem tetszett. Végül is Monte Carlóban kötöttek ki. A híres kaszinótól nem messze, közel a tengerhez.

— Ne gondold, hogy azért választottam ezt a házat, ha esetleg mégsem akarnál ékszerész lenni, akkor közelben legyenek a kuncsaftjaid. Csak a fekvése tetszett meg. Ha esetleg el akarnánk később adni, jobb árat kérhetünk érte, mint amennyiért vettük.

— Nincs szándékomban ezt az ipart folytatni. Visszamegyek veled Antwerpenbe. Nem ígérem, hogy ékszerész leszek, mert most sincs bennem nagy ambíció, hogy a szakma mesterévé váljak. Ám van annyi más, amit kitanulhatok, ami később tisztességes megélhetést biztosít majd számunkra. Arra biztosan nem kerül sor, hogy te dolgozni menj. Amig Antwerpenben leszünk, a szüleim vendégei vagyunk. Én igyekezni fogok persze valami megélhetést találni, hogy amig szakmát tanulok, legyen bevételem. Tudom, hogy a szüleim támogatni fognak minket, de nekem rém kényelmetlen, hogy nem a saját pénzemet költöm. A megvett házon néhány változtatást elvégeztetek. Ha elkészült, akkor arra az időre amig nem vagyunk ott, keresek bérlőt. Ez is hoz majd némi pénzt a konyhára. Bérlő mindig akad, vagy a játékszenvedélyüknek hódolók, vagy a pihenni vágyók közül, aki kibéreli majd hosszabb rövidebb időre. Ez egyfajta befektetés is.

— Látszik, hogy van üzleti érzéked — nevetett egy nagyot Katyerina. — Egy ház nem kér enni. Karbantartást igényel, de ha kiadjuk, abból fedezhetjük is. Ez még mindig jobb, mint a te kölcsönadós üzleteid. Kevesebb a kockázat benne.

A renoválási munkák befejeztével kerestek egy ingatlanközvetítő ügynököt. Hamar találtak bérlőt, aki hajlandó volt egy évre kibérelni a házat. Fél évre előre kifizette a bért, így elég szép pénz állt rendelkezésükre. Hazautazásuk előtt bementek a Kaszinóba, kipróbálni a szerencséjüket. Katyerina kikötötte, hogy fejenként száz frankot játszhatnak el, akár nyernek, akár vesztenek. Mintha a szerencse melléjük szegődött volna. A ruletten Robert, felesége pedig a kártyán elég szép pénzt nyert. Összeségében majdnem tizenötezer frank volt a nyereségük.

— Kedvem lenne maradni még pár napot — mondta Robert. — Nézz csak körül, mennyi olyan játékos van itt, akik nem bírják abbahagyni, és pénzre van szükségük.

— A pénzünk közös, még ha te magad nyerted is. Nem kockáztatunk semmit. Elvisszük Antwerpenbe és ott fogjuk befektetni. Szükséged lesz tőkére, míg tanulsz.

Robert nem vitatkozott, fejet hajtott felesége akarata előtt. Antwerpenbe visszatérve egy távirat várta őket. Tolsztojtól érkezett. Ebben arról tájékoztatta a házaspárt, hogy megelégelte a felesége házsártoskodását, és hamarosan eltűnik. Valószínű, hogy Moszkvába tér vissza. Válni nem akar, csak nyugalomra vágyik. Szofja a háta mögött szeretné eladni a birtokot. Ő minden bevételéről lemondott a család és a parasztjai javára.

— Erre mit fogunk válaszolni? — kérdezte Robert.— Nem kellene írnod Szofjának?

— Jobb, ha ebbe mi nem avatkozunk bele. Ez annyira bonyolult, hogy nem szabad semmiféle tanácsot adni se pro, se kontra. Azt a hírt kaptam, hogy az utóbbi időben megromlott a kapcsolat köztük. Az egész csak pletyka. Ismerem mindkettőjüket. Már évek óta külön élnek, csak nyaranta vannak együtt, de soha nem hagynák el egymást. A gyerekek taníttatása miatt időzik Szofja Moszkvában, de leveleznek egymással. És Tolsztoj kiadója nem más, mint a felesége. Valakinek érdekében áll elmérgesíteni a kettőjük kapcsolatát.

Visszatértek Antwerpenbe és Robert belekezdett az ékszerész szakma kitanulásába, de pár hónap után mégis abbahagyta. Hallott valahol Magyarországról, ami az Osztrák-Magyar monarchia része, és a fővárosában, Budapesten rengeteg az öngyilkos. A rendőrség képtelen megbirkózni a rengeteg esettel.

— Oda kell utaznom — határozta el Robert.

— Mit keresnél ott? Mi vagy te? Valami lebeszélőember, akinek különleges képességei vannak, hogy az öngyilkos jelölteket jobb belátásra bírja? Hiszen még a nyelvüket sem beszéled — zsörtölődött Katyerina az anyósával együtt.

— A németet, úgy ahogy már beszélem. Majd ott elsajátítom azt a nyelvet, amit beszélnek. Igenis van olyan képességem, hogy letudjam beszélni az öngyilkosokat a tervük végrehajtásáról.

— Mehetsz arra, ahol sár nincs — adta meg magát Katyerina. — De pénzt nem adok hozzá. Még abból sem, amit a kaszinóban nyertél. Nem fogom finanszírozni a bolondériádat. Családod, gyereked van, és te jótékonykodni akarsz. Ez még biztosan Tolsztoj hatása.

— Na, ha akarod tudni, Tolsztojtól igenis tanultam, amit eddig nem tudtál, hát most megtudhatod — lendült bele a vitába Robert. — Mielőtt kadétnak állt volna be, a bátyjával óriási kártyaadósságokat halmozott fel. Kölcsönt kölcsönre halmozott, de a szerencse elpártolt tőle. Ekkor határozta el, hogy szakít ezzel az életformával és beállt kadetnak a cári seregbe. Bátran harcolt a Krímben és másutt. Kitüntetéseket szerzett. Az adósságait kamatostul visszafizette. Közben a tiszttársainak folyósított kisebb-nagyobb kölcsönöket kamatra. Tőle van ez az ötlet. Persze, később, amikor már publikálni kezdett, felhagyott ezzel is.

— Na látod! Ő is felhagyott ezzel a pénzszerzési lehetőséggel. Te meg egyre jobban bele akarsz merülni. Felőlem azt teszel, amit akarsz, Robert. Felnőtt ember vagy. Ám igényt tartok havi gyerektartásra. Az összegről majd később megegyezünk.

Robertet még családja sem bírta lebeszélni erről a bolond tervéről. Apja, az elutazása előtt átadott neki némi készpénzt.

— Ez az utolsó ilyen összeg. Nincs több. Magadnak kell gondoskodnod ezután a megélhetésedről. Katyerínának egy évig én fizetek helyetted. Utána ez is rád hárul. Gyereked van, akiről gondoskodnod kell.

Robert mit sem törődve az intelmekkel, elutazott Budapestre. Előzőleg Bécsben, a császárvárosban beszerzett egy másik török útlevelet, Feinsilber névre. Hogy szülei hogyan anyakönyveztették, azt senki sem ellenőrizte. Apai részről a Feinsilber nevet kapta, anyairól a Feingold nevet. Úgy gondolta, nem árt, ha mind a két névre van érvényes okmánya.

Budapesten azonnal felkereste Szimony István rendőrfőkapitányt. Felajánlotta segítségét, hogy a lelkükre próbál hatni azoknak a szerencsétleneknek, akik a nagy turulmadaras hídról ugorva akarnak végetvetni az életüknek.

— Maga nem beszél magyarul — akadékoskodott Szimony kapitány. — Hogyan akar beszélni az öngyilkosjelöltekkel?

— Meg fogok tanulni, természetesen.

— És addig, amig megtanul?

— Adjon nekem fél évet, mellém meg egy tolmácsot.

— Ebben a városban vannak bolondok — csavart egy nagyot a bajszán a rendőrkapitány. — Én leszek a legnagyobb, ha magát alkalmazom. De üsse kavics. Nagyon sok a dolgom, nem érek rá a sok öngyilkossal foglalkozni. Kössünk egyezséget. Amig nem beszéli a magyart, addig fél fizetést kap. A másik fele a tolmácsé. Ha megtanult magyarul, utána magáé a tejes fizetés. Van szerencsém — búcsúzott Szimony kapitány. — Holnap reggel várom itt, az irodámban.