Szívében vad dobok vertek riadót,
vállára ültek a madarak,
elsírta nekik szomorú életét,
kócos gondolatok között haladt.
Túllépett elméje küszöbén,
két szeme a nyugalom tava,
átlendült a vak mélység fölött,
szállt a szélben, mint harang szava.
Lebegett, akár a boldog angyalok,
magára húzta a kék eget,
porcelánként tört a fájdalomburok,
pihenni este már Istenhez érkezett.
Legutóbbi módosítás: 2018.02.11. @ 16:56 :: Naszluhácz Judit
