Ég-karistoló gyertyánok alatt,
a síremlékhez közeledve
súlyosbodó csönd.
Itt élt, gondolkodott a Mester,
s tett nem múló dicsőt
nemzetünk nyelvéért,
igazi hazánkért!
Távoli hegyvonulat.
Nyugtatta szemét, ha arra nézett
egy-egy áttöprengett gondolatból.
Kedvesem képeket készít,
hangokról beszél
s fül-helyettesítőként
tudatomba hozza mókusok neszét,
ismeretlen madarak énekét.
Íme, az első síremlék darabjai!
Petőfi is látta.
Versbe írt – akkor jogos – haragjára
azóta e kupolás épület
igencsak rácáfolt!
A hálás utókor…
Hja, csak idő kell,
mit számít, ha
közben meghal az ember?
A Magyar Nyelv Múzeumában
nyelvünk gyökerei:
fényképarcok,
vallomások, hipotézisek -:
látom a heroikus
nyelvújítási küzdelmet,
a szent kavargást.
A boltozatos szentély
relikviáin
fénnyé szótlanul időt
csapkod
egy elhúzó madár.
