Egy hosszú nyélre szögelőzték dölyfét,
s a kazal horpadt oldalába döfték,
ott pihegett, lecsüggődve hunyóba
a legtöbbet a szalma martalóca,
az óvatosok messzire kerülték,
mert fortély teremtette és a szükség,
ha mozdulózták, soha nem volt szolga,
csak szúrt és húzott, más se volt a dolga,
s hogy jó szándékát semmi szó ne érje,
rávigyázott a kazal tetejére,
s a nyár örömét szüretelte bőven,
a havas markú, hideg télidőben,
s bár érezte, hogy simogatja lelkét,
az istállóból kiszökött melegség,
a nagy szerszámok halmazába téve,
csak hosszú csönd volt, olyan semmiféle,
az ő szakmáját senki más nem űzte,
hát tudására jogosan volt büszke,
csak kis darabot kapott világból,
de álmot épített sok szalmaszálból,
és mintha föltámadását szeretné,
csak lehevert a szétdőlt kazal mellé.
Legutóbbi módosítás: 2018.03.06. @ 08:22 :: Böröczki Mihály - Mityka
