Szótlanságom burkában ülve
bújik meg a távol, remél.
Ha most szemed szemembe merülne,
lehet, mindent megértenél.
Talán ha belülről simítanálak,
súgnám füledbe a belső hangokat,
nem kergetnének őrületbe a szálak,
melyekkel kint létemkor körbefontalak.
Ott suttognék benned míg alszol,
s vetíteném beléd az álomképeket,
aztán reggel, mikor a kakas szól,
a vászonra festenék egy újabb réteget.
Nem! Ne hidd, hogy átszíneznélek
maradj csak így, ahogy láttalak,
csupán átmázolnám a szürkeséget,
hogy színeid újra látszanak.
Legutóbbi módosítás: 2018.03.24. @ 20:07 :: Ernst Ferenc
