— Anyuka, vigyázzon a lépcsőn! Hisz olyan szédülős mostanában, még leesik! Várjon egy picit, hozom a táskáját. Ági is jön, majd ő segít lemenni, rendben?
— Rendben, István, rendben.
Az apró kis asszony a korlátot fogta egyik kezével, másikkal pedig a kézitáskáját szorongatta. Csak néhány lépcső volt a ház bejáratától az utcáig, de veje nem engedte, hogy egyedül nekivágjon. Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a család tegnap, ma pedig a lánya és veje együtt vitték le autóval a gyógyüdülőbe, ahol két hetes pihenés várta teljes luxusban. Ez volt az egyik ajándéka. A korlátot szorongatva azon tűnődött, hogy mit is kell neki kipihennie, hiszen évek óta szinte semmi dolga. A család minden tagja a segítségére volt, bejárónő, masszőr járt hozzá. Ágoston tíz éve elment, így neki más sem maradt, csak a két lánya és az unokái. Szerencsére mindkét asszony sikeres üzletet vitt, így anyagi gondjai nem voltak. Kímélték, mint a hímestojást, ő pedig kénytelen volt elviselni ezt a kényeztetést, mi mást tehetett volna.
Óvatosan besegítették az autóba, így indultak a három órás útra, aminek nagy részét végig aludta.
— Úgy aggódom érte — hallotta Ágit félálomban, ahogy a vejéhez beszélt az első ülésen.
— Mostanában sokat alszik és néha olyan mintha egy álomvilágban élne.
— Mit csodálkozol? Hiszen kilencven éves. Sokan még…
— Jaj, most nehogy azt mondd, hogy ezt a kort se élik meg, mert sikítani kezdek — csattant fel ingerülten Ági.
— Akkor nem mondom — válaszolta a veje halkan és ezután alig szóltak egymáshoz.
A gyógyszállóban tolókocsival jött ki az autóhoz egy jól öltözött fiatal nő.
— De hiszen erre semmi szükség! — mondta ő, de megnyugtatták, hogy itt ez a szokás.
— És úgyis olyan szédülős vagy anyukám! — tette hozzá Ági. — Még jó, hogy a földszinten kaptunk neked szobát.
— Az, az — hagyta rá, majd engedte, hogy besegítsék a kerekesszékbe, és betolják a szobába, ami minden kényelemmel fel volt szerelve.
Fél óra múlva a lányáék elhagyták a szállót s ő végre becsukhatta maga mögött az ajtót. De szinte azonnal kopogtak. A kellemes fiatal nő, aki nemrég betolta őt a szállóba, állt az ajtóban, elmondta a programokat, amelyek rá vártak az elkövetkezendő napokban. Gyógymasszás, fürdő, fizioterápia, ismerkedés a többi vendéggel, este pedig egy kis zenés műsor, nyolc óráig.
— És mikor van szabadidőm? — kérdezte mosolyogva a lányt.
— Oh, hát… — nézte zavartan az apró, fehér hajú öregasszonyt — kettőtől négy óráig csendes pihenő van.
— De kimehetek a szállóból, ugye?
— Természetesen, kísérővel tehet egy sétát a parkban, ha erre gondol, de mivel kezeskedünk az ön egészségéért, egyedül nem ajánlott…
— Értem — mosolygott a lányra —, akkor majd inkább bent maradok és pihenek ebben az időben. Kérem, ha lehet, ne zavarjanak.
— Oh, persze, természetesen. A gyógyszerei…
— Azokat majd magam intézem.
— De a lánya a lelkemre kötötte… — aggályoskodott a lány
— Ne aggódjon, kedvesem. És most, ha megengedi, ebéd előtt pihennék egy keveset.
— Hát persze! Nemsokára visszajövök — csukta be maga mögött az ajtót a lány.
— Alig várom — sóhajtott az asszony, majd az apró mobiltelefonért nyúlt, amit még az unokájától, Pétertől kapott. Ő volt a kedvence.
— Halló! Péter drágám? Akkor kettőkor várlak, jó? Igen, a park melletti földszinti szoba. Direkt azt kértem. Hozz egy sámlit azért, ahogy megbeszéltük! Csók drágám!
Mosolyogva tette le a telefont, majd felcsillanó szemmel lépett az ablakhoz.
Ebéd után alig várta, hogy visszajusson a szobájába. Szoros copfba kötötte fehér haját, hosszú ujjú fekete pólót, testhezálló pamutnadrágot vett fel. Kihalászta a bőrönd aljából a sportcipőt és felhúzta. Még csak le sem kellett hozzá ülnie. Kettőkor kopogtak az ablakon. Az izmos, jóképű Péter vigyorgott be rajta. Egyik kezében sámlit lengetett.
Az asszony kinyitotta az ablakot.
— Szia, Mami! Kész vagy?
— Halkabban, drágám, még meghallják. De lehet, hogy mégse, mert itt csupa nyomorult vénember van.
— Akkor te hogy kerülsz ide? — nevetett a fiú.
Az asszony tréfásan meglegyintette. — Én csak kívülről nézek ki nyomorult vénasszonynak, belül még mindig húsz éves vagyok, akárcsak te, drágám.
— Kívülről se vagy rozzant, Mami. Na, gyere, ugorj ki.
Az asszony odatolta az egyik széket az ablakhoz és fellépett rá, majd keresztül mászott az ablakon. Egy pillanatig lovagló ülésben ült a párkányon, majd jobb lábával rálépett a sámlira, s a ballal is hamarosan átlendült.
— Siessünk, csak négyig van időnk — mondta, miközben magára rántotta a narancssárga overállt, amit a fiú hozott.
A fal mentén kisurrantak a park felé, majd a terepjáróhoz mentek, amely az úton várakozott. Péter kinyitotta az ajtót, de az asszony eltolta a kezét.
— Pattanj be, drágám, be tudok egyedül is szállni — majd fellendült a magas ülésre.
Tíz perc múlva már az apró repülőtéren voltak, ahol öt másik fiatalember várta őket.
— Csókolom, Manyi néni! — kiabálták szinte egyszerre, mikor közeledett feléjük.
— Sziasztok, drágáim! Hoztátok a cuccot? — majd miután a hátára segítették a csomagot, mindannyian beszálltak egy motoros repülőbe.
Az asszony vágyakozva nézett le a térképpé zsugorodott tájra, mi hol zöld, hol barna foltokkal volt tarkítva. Amikor kigyulladt a zöld lámpa, a többiekkel együtt felpattant és a repülőgép nyitott ajtajához lépett.
— Hányadik lesz? — ordította az egyik nagydarab fiú, mikor az ajtóba kapaszkodva nekikészült az ugrásnak.
— A háromszázadik pontosan! — kiáltott vissza, s apró kék szeme elhomályosult a boldogság könnyeitől, majd széttárt végtagokkal szinte felfeküdt a levegőbe, s az áramlatok, mint egy apró pihét, felkapták, elengedték majd újra felemelték. Így játszott egy darabig, majd a hat fiúval összekapaszkodott. Pontosan érezte, mikor kell meghúznia az ejtőernyő kioldóját, de mint mindig, a legeslegutolsó pillanatra hagyta. Egy meleg áramlat felkapta, mielőtt kinyílt volna fölötte a szivárvány színeiben pompázó selyem, majd egy rántással lefékezte a zuhanást. Olyan boldog volt, hogy újra megélhette ezt az élményt. Mostanában mindig reménykedett, hogy nem ez lesz az utolsó. Egy pillanatra kicsúszott az egyik kezéből az ernyőt irányító fogantyú, így a megadott érkezési pont helyett elsodródott egy gazdaság felé, ami a repülőtér mellett volt. Mire sikerült újra megkaparintania a fogantyút, már vészesen közeledett a föld, és felkészült a landolásra. Mikor a hat fiú lélekszakadva odaért, egy óriási pocsolya közepén találták az asszonyt, aki úgy kacagott, hogy a nemrég még dagonyázó malacok megilletődve állták körbe, mozdulni sem mertek.
— Ez volt a legjobb! — fogta az oldalát, mikor lesegítették róla az ejtőernyőt.
— A Pályi Gazdaság dagonyázó disznói közé landolt egy ejtőernyős ma délután — mondta az esti híradóban mosolyogva a szőke bemondónő. — Sérülés nem történt, függetlenül attól, hogy az ejtőernyős hölgy már a kilencvenedik születésnapját ünnepelte nemrég. Saját bevallása szerint, ez volt a háromszázadik ugrása és reméli, nem az utolsó.
A hölgy nem járult hozzá, hogy kameráink előtt nyilatkozzon — fejezte be a bemondónő.
— Hallottad ezt, Ági? — kiabált át Péter a másik szobába — Hát tiszta hülyék az emberek, hogy ilyet megengednek egy öregasszonynak! Az a nő annyi idős, mint a mama!
— Mindjárt jövök! — szólt vissza Ági. — Anyut próbálom elérni, de azt mondják, pihen éppen. Szegénykém, kettő óta alszik, olyan, mint egy kisgyerek. Remélem, vigyáznak ott rá, hisz olyan törékeny szegénykém.
Legutóbbi módosítás: 2018.03.17. @ 12:43 :: Braun Krisztina
