Bíró Rudolf : Kilépcsőház

Kilépek –az ötödik emeletről– az ajtón.
Mellette a szobák ablakain rács.
Már amelyik – még – nyitható.
Esztétikus gyerekzár. Bent
radiá-torok. Horkolnak.
Kettesre tekerten.
Függönyök. Széthúzva. Mint valami
reggeli színház. Első felvonása.
A Színjáték elkezdődött.
A szemközti panel tízemeletnyi
nézőtere előtt… nagytotál.
Szemtőlszemben. Amúgy meg,
csak süssön be a Nap.
Március van. Fűtés-szezon…

Hétnegyven. Zárkattanás.
Egy kulcs nekem,
három meg az ajtóba vert szegen…
fityeg tovább. Óvatos ajtónyitás.
Most léptekbe olvad a csend. Előttem
huzat terpeszt szét. Eltakarom,
a szemem,
de ujjaim közt visszanézek.
(Elszégyelltem magam? Nem tudom.)
A lift felé megyek.
Vajon jó lesz? Murphy kopog
a vállamon…
késésben vagyok. Ilyenkor mindig
rosszul választok. Szemem sarkában
kacérkodom,
a lépcsővel. Rákacsintok. Visszakacsint.
A lift, amúgy is komplikált.
Egy négyzetméterbe
szorul a létjogosultság…
meg lassan nyolcóra. Reggel.
Csúcsforgalom.
A hívógombot hiába nyomkodom.
Direkt diszkriminál. Inkább a lépcső.
Elcsábított. Döntöttem. Futok. Lefelé.

Öt emelet. Nyolcvan lépcsőfok.
Hatványozott-gravitáció.
Vele szemben – fordított aránnyal –
az idő.
Kettesével szedem a fokokat.
A repedések a falon, mint
az értágulat,
az emeletszámok, meg, mind egy
realitás jelek: még közel,
a kezdet,
de messze,
a cél… hozzá
lépcsőfordulók sora vezet.
Mind gyilkos. Éles és
csúszós.
A takarító már hatkor felmosott. Kétszer.
Legalább.
Arra nem gondolt, hogy valaki
itt ma még rohanni fog.
Műjégpálya kell a kosz helyett.
Csak arra.
Mégha a panellakók fele
nem is tud korcsolyázni.
– Ebbe a halmazba tartozom. –

A vég(é)hez közeledem. Minden
megtett fok egy
megküzdött rész, darab.
A múltamból.
A lépcsőház, a fal…
az emeletek: amit magam köré
húztam.
Lassan magam mögött hagyom.
Érdekes. Közben kifelé tartok, de
mélyebbre kerülök
– állapodik meg bennem az önmonológ.

Földszint. Alig birok megállni.
Papucsok csattannak. Utolsó
forduló. Lélekjelenlét.
– Kezét csókolom! – magamban:
Bazdmeg!
Az ajtót időben elkapom.
Szórólap-fülek hallgatóznak,
a postaláda-száján kilógva.
Más nem lát,
hall.
Az utcán vagyok. Ameddig
egy nedves érzés talptájékon.
Papucsban.
Az én lábamon van.
Felállás. Helyzetfelmérés:
Ötödik emelet. Rácsok. Elhúzott függönyök.
Visszajátszás.
Négyszeres gyorsítással.
De Lifttel megyek!
A nézőtér ujjong!

Legutóbbi módosítás: 2018.04.05. @ 08:33 :: Bíró Rudolf
Szerző Bíró Rudolf 69 Írás
Bíró Rudolf vagyok. 1992-ben születtem Hódmezővásárhelyen. A mai napig itt élek, dolgozom és alkotok. Számomra a versírás nem csak hobbi, hanem gyógymód is. Sablonosan hangozhat, de a lelki sérelmek kiírása nálam gyógymód, bár lassú...Remélem a verseim által átadott részletek, szeletek elmélyedést, tovább gondolást vagy újraolvasást generálnak, amely érzelmi visszacsatolást fog eredményezni. Eredményes alkotókedvet mindenkinek!